Az amerikai entitások rendelkeznek a bitcoin-tartalékok közel kétharmadával

A bitcoin felhalmozása egyes országok, vállalatok vagy entitások részéről nem újkeletű dolog. Az iparág szereplői szinte a digitális eszközök megjelenése óta igyekeznek minél többet birtokolni a decentralizált készletekből, különösen a bitcoinból.

A CryptoQuant adatai szerint a bitcoin-tartalékok több mint 65%-át az amerikai entitások birtokolják. Ki Young Ju szerint január 6-án az arányuk elérte az 1,65-öt. Ez hosszú távon könnyedén vezethet piaci manipulációhoz, erőforrás-háborúkhoz vagy árfolyamfüggőséghez is.

Domináns amerikai szerep

A CryptoQuant vezérigazgatója, Ki Young Ju, nemrégiben az X-en közzétette legújabb elemzését, melyben az országok szerinti bitcoin-felhalmozást vizsgálta. Az analitikai platform első embere szerint az amerikai entitások által birtokolt bitcoin-tartalékok aránya 65%-kal nagyobb, mint a világ bármely más szereplője esetén.

2024 szeptemberéhez képest ez az arány 1,24 volt, négy hónap alatt pedig 1,65-re ugrott fel. A növekedés első sorban Donald Trump választási győzelmének, valamint a MicroStrategy, a tőzsdén kereskedett alapok, a centralizált kriptovaluta-tőzsdék és a bányászatok aktivitásának köszönhető.

Cynthia Lummis gondolata a stratégiai bitcoin-tartalékról teljesen megváltoztatta az amerikai entitások hozzáállását. A MicroStrategy hozzáállása eddig is egyértelmű volt a vezető kriptovalutához, ugyanakkor a Donald Trump által elfogadott javaslat szerint az Egyesült Államok évente 200 – 200 ezer BTC-t vásárolhat, amelyet aztán legalább húsz évig tárolhat. Ennek alapjául az elmúlt évtizedben lefoglalt illegális bitcoin-készletek szolgálhatnak, amelyekből az USA jelentős mennyiséget felhalmozott – például a Silkroad bezárása kapcsán.

Továbbra is népszerűek az ETF-ek

A 2024 januárjában jóváhagyott azonnali Bitcoin ETF-ek eddig az összes korábbi ETF-rekordot megdöntötték, népszerűségük pedig a piac élénkülésével sem hagyott alább. Trump újraválasztását követően az amerikai spot ETF-ek is jelentős kereskedési volument és beáramlást tapasztaltak. A SoSoValue adatai szerint az ETF-ek teljes nettó eszközállománya meghaladja a 108 milliárd dollárt, amely a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) piaci kapitalizációjának közel 6%-át teszi ki.

Az azonnali Bitcoin ETF-ek ennek az egyharmadát teszik ki, 36,3 milliárd dollárt. A BlackRock egy év alatt 37,85 milliárd dolláros beáramlásával vezeti a vagyonkezelők rangsorát. A Fidelity ugyanezen időszak alatt 12,14 milliárd dollár értékben tapasztalt nettó beáramlást, míg az ARK és a Bitwise 2,5, valamint 2,2 milliárd dollár értékben.

Az azonnali Bitcoin ETF-ek teljesítménye, forrás: Fairside Investors

Az intézményi befektetők a jövőben is folytathatják felhalmozásukat, amit az amerikai bitcoin-tartalék, valamint a kedvezőbb szabályozási környezet tovább erősíthet. Az egyes államok saját tartalékot építhetnek fel, valamint Oroszország, Csehország és Lengyelország is érdeklődését fejezte ki a tartalékok kiépítése iránt.

A bitcoin-felhalmozás veszélye

A piac természetesen örül annak, hogy ekkora az érdeklődés a vezető kriptovaluta iránt, ugyanakkor ennek a felhalmozásnak megvan az árnyoldala is. Steve Hanke, a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott közgazdaságtan-professzora, például teljesen ellenzi a bitcoin-tartalék kiépítését.

„A bitcoinba fektetett megtakarítások nem gyárak építését, munkahelyteremtést vagy az innovációt ösztönzik. Ha nem termelésben is használt valós tőkébe fektetünk, akkor valódi problémákkal szembesülhetünk, mivel ez a gazdaság magasabb színvonalának és a jólét alapja.” – mondta Hanke

Fontos megjegyezni továbbá azt is, hogy a központosítás kockázatával egy-egy vállalat vagy kormány könnyedén befolyásolhatja az árfolyamot, ami volatilitáshoz vezethet. Ha az országok elkezdenek stratégiai eszközként tekinteni a bitcoinra, az nemzetközi feszültségekhez is vezethet, nem beszélve a szankciók kijátszásáról. Ahhoz, hogy fenntartható bitcoin-tartalékot vezessenek be az országok, mindenképp ügyelni kell a környezetvédelmi- és bányászati problémákat is, valamint az egyenlőtlenségek növekedése és az árfolyamfüggőség sem másodlagos szempontok. Ha egy ország gazdasága túlságosan is függ a bitcoin árfolyamától, a gazdasági instabilitás veszélye tovább nő.