Trump magához ölelte pénteken az egész kriptoszektort

Marcius hetedike biztosan pirosbetűs ünnepként vonul a kriptoszektor életébe. Ezen a pénteki napon tartotta első kripto-csúcstalálkozóját az amerikai elnök, Donald Trump. A találkozóra a kriptoszektor legnagyobb cégeinek vezetőit, befektetőket és a szabályozási keretrendszer működtetőit hívták meg. A cél az volt, hogy felvázolják a kriptókra vonatkozó szabályok és az innováció kereteit az Egyesült Államokban. A résztvevők között volt többek között a Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong, a Kraken vezérigazgatója, Jesse Powell, a Strategy elnöke, Michael Saylor és sokan mások. Így például a Ripple, a Chainlink, a Robinhood képviselőis jelen voltak, de például a Geminis Winkelvoss-ikrek még beszéltek is a találkozó egy részében.

A Fehér Házban lezajlott találkozó legfontosabb üzeneteként az elnök biztosította a szektort arról, hogy új világ köszöntött be a kriptovalutáknak és Washington most már barátként tekint a kriptós cégekre. A konferencia megnyitásakor azzal nyitott egyből, hogy megtiszteltetés számára a kriptós vezetőkkel találkozni, akik annyi éven át küzdöttek azért, hogy eljussanak oda.

Bejelentette az előző adminisztráció kriptoellenes háborújának a végét, dicsérte a kriptobarát szabályozásért tett jelenlegi erőfeszítéseket és beszélt a Bitcoin-tartalék jövőjéről is.

Az amerikai elnök csúcsra akarja járatni a kriptót az Egyesült Államokban

Biztosan minden kriptósnak melengette a szívét, amikor kirohant a bankok ellen is. Azt mondta, hogy az előző adminisztráció és a szabályozók felfegyverezték a bankokat a kriptovállalkozások ellen. Felhatalmazták őket, hogy zároljanak számlákat, ha kriptós cégekhez volt közük, blokkoltak kriptotőzsdei átutalásokat és így tovább. Most viszont Trump azt mondta, hogy ennek vége, befejeződött a „Fojtogató hadművelet 2.0”. Az elnök azt is elmondta, hogy a stabilcoinokról szóló törvényt még az augusztusi kongresszusi szünet előtt alá akarja írni. Az érkező szabályozást dicsérte, hatalmas lehetőségnek nevezte a gazdasági növekedés és az innováció szempontjából az amerikai pénzügyi szektornak. Hangsúlyozta, hogy támogatja a kongresszusi törvényhozók erőfeszítéseit minden téren.

A Bitcoin-tartalékot létrehozó csütörtöki végrehajtási rendeletére utalva Trump ostobaságnak nevezte, hogy a szövetségi kormány korábban már annyi lefoglalt bitcoint eladott. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok kormánya már most is a legnagyobb bitcoin-birtokosok közé tartozik, több mint 200 ezer bitcoinnal. Ezeket a coinokat az amerikai állam különféle jogi eljárások és lefoglalások eredményeként szerezte meg. Ez képezi majd az új tartalék alapját. A sokszor-sokat hallott gondolat is elhangzott tőle: „Amerika követni fogja a szabályt, amit minden Bitcoinos jól tud, azaz sose add el a bitcoinodat.

Korábban pénteken egy magas rangú fehér házi tisztviselő tovább pontosította a kormányzat álláspontját a bitcoin-tartalékkal és a másodlagos kriptokészlettel kapcsolatban, amelyet Trump rendelete hivatott létrehozni. A tisztviselő elmondta, hogy az amerikai kormánynak becslések szerint 200000 bitcoinja van a tartalék indításához. De most ellenőrzést fognak végezni, hogy kiderüljön a konkrét BTC-állomány. A lefoglalásokból származó egyéb coinokat pedig a másik tartalékban fogják tartani. Ami fontos, hogy minden új befektetést úgy tervez megvalósítani az amerikai állam, hogy ne kerüljön plusz pénzbe az adózók számára.

Érdekelhet még: Már minden tizedik embernek van kriptója: A digitális eszközök térnyerése megállíthatatlan?