Az afrikai sáskajárás második hulláma 20-szor akkora pusztítást okoz, mint az első
Egy pár héttel korábban, mielőtt a koronavírus járvány elterjedt volna szerte a világon, az elmúlt 70 év legnagyobb sáskainváziója söpört végig több afrikai országon. Az Associated Press beszámolója szerint most második hullámban újra visszatért a sáskahad. A becslések szerint az új hullámban azonban 20-szor akkora számban támadnak a növényeket elpusztító rovarok, egyedszámuk milliárdokra tehető.
A fiatal sivatagi sáskák ugyanis pont most hagyták el Szomáliát, ahol az esős évszak idején kikeltek, és leették a friss vegetációt. Ez a sáskajárás arra sarkallta a helyi farmereket és mezőgazdaságban dolgozókat, hogy összefogjanak és harcoljanak ellenük. Az együttműködés azonban másrészről növeli a koronavírus fertőzés elterjedésének a kockázatát, áll a riportban.
„Itt most mindenki a sáskákról beszél„, nyilatkozta Yoweri Aboket, egy ugandai farmer. „Ha egyszer megtalálták a kertedet, akkor ott mindent elpusztítanak. Számunkra a sáskainvázió sokkal veszélyesebb, mint a koronavírus. Sőt, sokan azon a véleményen vannak, hogy a koronavírus ide nem is fog elérni.”
A kenyai határvidéken termelő parasztok acéledények csörömpölésével próbálnak védekezni, fütyülnek és köveket dobálnak a sáskahad irányába. De vannak, akik a koronavírus veszély miatt inkább csak frusztráltan nézik az otthonaikból, ahogy a sáskák leeszik teljes évi terményüket.
Egy lerágott manióka, a helyi haszonnövény, elpusztítása egyet jelent az éhezéssel. A pusztítás akkorára terebélyesedett, hogy Kelet-Afrika túlnyomó részét fenyegeti, beleértve Kenyát, Etiópiát és Dél-Szudánt. De érkeztek jelentések sáskainvázióról Dzsibutiból, Eritreából, Tanzániából és Kongóból is.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének élelmezési osztálya (Food and Agriculture Organization – FAO) szerint a sáskainvázió hatalmas fenyegetést jelent a helyi élelmiszerellátásra és megélhetésre. A szakértők 20-szor akkorára teszik a friss hullám várható pusztítását, mint az egy hónapja véget értét.
Nincs segítség a sáskainvázió megállítására
Közben a szakértők már a következő invázióval riogatnak, ami június végére – július elejére várható. Az időszak egybeesik a betakarítási szezonnal. Az ENSZ a károk kompenzálására mintegy 153 millió dollár értékű segélyt vár a tagszervezetektől, de eddig mindössze 11 millió dollár értékben kaptak felajánlásokat és felszerelést, pedig szinte azonnali beavatkozásra lenne szükség. A sáskák szaporodását még az esős időszak beállta előtt meg kell akadályozni, hogy a robbanásszerű növekedést meg tudják állítani.
„A sáskák a kelet-afrikai régiókat támadják hatalmas méretben, ilyet korábban még sosem tapasztaltunk,” foglalta össze a nairobi központú Climate Prediction and Application Center. „A mostani sáskahullám tele van fiatal egyedekkel, amik sokkal többet esznek mint a kifejlett példányok,” nyilatkozta Kenneth Mwangi, a központ szakértője.
Mwangi és a többi helyi szakértő szerint a legnagyobb nehézséget a koronavírus elleni harc okozza, ugyanis az utazási korlátozások és a határátkelők bezárása késlelteti a rovarirtók célba juttatását.
Az AP-nek nyilatkozó másik farmer, George Dodds szerint „nagyon szerencsétlen, hogy a világban most tomboló koronavírus járvány miatt megfeledkeznek az itteni sáskajárás okozta problémáról.”
Az invázió megállítására az egyetlen hatásos intézkedés a légi permetezés lenne. Ám az ugandai agrárminiszter szerint most nem tudnak elegendő rovarirtót importálni Japánból a nemzetközi ellátási láncokat sújtó fennakadások miatt. A másik baj, hogy az ugandai kormány nem szavazta meg a sáskainvázió megfékezésére szánt 4 millió dolláros pénzügyi keretet.
Etiópia se számíthat sok jóra. A terület, ahol a sáskainvázió levonulhat, közel 6 millió ember etióp viszonyokhoz képest is elmaradt lakhelye. A sáskák által okozta dézsmálás nem fog kímélni se terményt, se legelőt, se erdőt, még tovább rontva a már így is pengeélen egyensúlyozó élelmiszerbiztonságot a régióban, összegezte a FAO.