A Telegramon belül most már a decentralizált weboldalak is elérhetők

A kriptókat közismerten támogató üzenetküldő platform, a Telegram új alkalmazáson belüli böngészőt indított, amely támogatja a decentralizált weboldalakat. A decentralizált weboldalak – „TON Sites” néven ismertek – már mobilon és asztali számítógépen is elérhetőek, közölte a Telegram csapata egy július 31-i posztban. A bejegyzés szerint ezzel a Web3 elérhetővé válik közel egymilliárd havi felhasználójuk számára. „A böngésző lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy váltsanak a weboldalak megtekintése és az üzenetküldés között, egyesítve a kommunikációt a hírfogyasztással”. Írta a Telegram vezérigazgatója, Pavel Durov a július 31-i bejegyzésben.

A Telegram nagy sebességgel bővül

A TON Sites lehetővé teszi a Telegram-felhasználók számára, hogy webszervereket indítsanak a weboldalukkal, és elérhetővé tegyék azt a The Open Networkön. Emellett a Telegram bejelentette Mini App store-ját is, amelynek indulását a cég még július vége előttre ígérte. A Telegram-felhasználók mostantól „csillagokat” – a Mini App fizetési rendszer egységeit – is küldhetnek a barátaiknak. A cég adatai szerint a Telegram 950 millió felhasználója közül havonta több mint 500 millióan lépnek kapcsolatba a Mini Appokkal. A legnépszerűbb Telegram-alkalmazások közé tartozik a négy hónapos Hamster Kombat, amely nemrég lépte át a 300 milliós játékosszámot. A Hamster Kombat egy olyan kriptós játék, amelyben a játékosok egy hörcsögöt megérintve tokeneket szerezhetnek, és fejleszthetik virtuális kriptotőzsdéjüket. A Telegram azt közölte korábban, hogy ez volt a harmadik leggyorsabb alkalmazás, amely elérte a 150 millió játékost.

Szintén komoly népszerűségnek örvend a Catizen, egy másik Telegram-alapú alkalmazás. Durov egy július 23-i nyilatkozatában mondta el, hogy a Catizen 26 millió játékost gyűjtött össze a márciusi indulása óta, és 16 millió dollárt keresett az alkalmazáson belüli vásárlásokból. Ebből nagyjából 160000 dollárt fordítottak kóbor macskák megmentésére. De magán a The Open Network blokkláncon is történnek fejlesztések. A TON Core csapata nemrég indította el a Tonkeeperrel együttműködve a W5 okostárca szabványt, amely díjmentes tranzakciókat ígér. Ezzel elvileg a felhasználók anélkül kapcsolódhatnak be a TON ökoszisztémájába, hogy először Toncoint kellene szerezniük, ami jelentősen csökkenti a belépési korlátokat.