A szomszéd állam elfoglalásáról tartanak népszavazást Venezuelában
Tíz év sem telt el azóta, hogy az Exxon Mobil kőolajipari vállalat fekete aranyat talált Guyanában. A szomszédos Venezuela vezetője, Nicolás Maduro most ismét fellángoltatta területkövetelési igényeit. Újabb háború robbanhat ki, ezúttal Latin-Amerikában. A potenciális agresszor népszavazás útján próbál legitimációt szerezni a tervéhez. A helyzet bonyolultabb, mint gondolnánk. Részletes áttekintésünk következik.
Egy kis történelem
Guyana első telepesei a spanyolok voltak, akiknek nem volt ínyükre a túlzottan mocsaras terület, ezért lemondtak róla. Később a hollandok fedezték fel a benne rejlő lehetőségeket, és főként cukornádat, kávét és dohányt termesztettek itt. 1803-ban újabb tulajdonosváltás történt, Nagy-Britannia birtokába került, és három másik gyarmattal Brit Guyana néven egyesült 1831-ben.
Venezuela már 1824-es függetlenedése óta sajátjának tekinti a régiót, pontosabban az országot észak-dél irányban átszelő Essequibo-folyótól nyugatra fekvő területeket. Simon Bolívar, a dél-amerikai függetlenségi mozgalom vezetője, majd később Venezuela elnöke már ekkor jelezte a brit kormánynak, hogy a területen jogtalanul létesítenek telephelyeket az angolok.
Az Essequibo-terület Guyana térképén. Forrás: Wikimedia Commons/Kmusser/Kordas.
Az egész határvita tehát a gyarmati időkig nyúlik vissza. Venezuela történelmi szerződésekre, térképekre és egyéb forrásokra hivatkozva próbált érvényt szerezni akaratának az elmúlt kétszáz év során. Állításuk szerint az Essequibo-folyó a terület természetes határa, ahogy az a spanyol uralom ideje alatt is volt. Mint az lenni szokott, a határvitákat a különféle ásványkincsek lángoltatják fel újra. Így történt ez 1876-ban is, amikor az újonnan felfedezett aranylelőhelyeket főként angolul beszélő bányászok vették tulajdonukba.
Az akkori megütközések 1895-re diplomáciai válsághoz vezettek a két ország között, 1899-ben pedig egy nemzetközi bíróság az Egyesült Királyságnak ítélte a területet. Az 1966-os genfi egyezményben a két ország meghatározta azokat a lépéseket, amelyek mentén eljárnak majd a vita rendezése során. A helyzetet azonban bonyolítja az a tény, hogy Guyana még ugyanebben az évben kivált az Egyesült Királyságból, azóta pedig független állam. Venezuela azt követeli, helyezzék hatályon kívül az 1899-es, az Egyesült Királyság javára döntő bírósági ítéletet. Hugo Chávez, Venezuela volt elnöke ennek ellenére 2004-es georgetowni látogatása során kijelentette, hogy Guyanának joga van bányászati koncessziókat adni az Essequibo területén (ekkor az olajkészlet még nem volt ismert, és Chávez a bolivári forradalmához keresett támogatókat).
Újabb aranyláz
A két ország a világ leggazdagabb olajlelőhelyeit rejti. Venezuela például messze a legtöbb bizonyított kőolajkészlettel rendelkezik, 300 milliárd hordónyival az OPEC adatai szerint (a második helyezett Szaúd-Arábia alatt „mindössze” 266 milliárdnyi található). Guyanában viszont ehhez képest 10 milliárdnyit fedezett fel az Exxon Mobil. Az ország ezzel vezetőnek számít az egy főre jutó olajkészlet tekintetében. Venezuela 28 milliós lakosságához viszonyítva Guyanában ugyanis csak 800 ezren élnek.
Annak ellenére, hogy Venezuela a legnagyobb olajkészlettel rendelkezik, évente mindössze nagyjából negyedmilliárd hordót termel ki. Ezzel a 22. helyet foglalja el a világranglistán. Összehasonlításképp: a listát vezető USA évi 4 milliárdot, vagyis 16-szor annyit termel. Ennek okai főként a politikai instabilitásban, a technológiai lemaradásban, és nemzetközi szervezetek (valamint az USA) szankcióiban keresendők.
Azokban a szankciókban, amelyeket az Egyesült Államok épp másfél hónappal ezelőtt oldott fel (az olaj- gáz- és aranykereskedésre vonatkozóan). Ezért cserébe csak annyit kértek, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat, valamint biztosítsák a következő választások szabad és demokratikus lebonyolítását.
Biden is a bőrét menti
Most azonban különös helyzet állt elő. Az amerikai stratégiai olajtartalékok 40 éve nem látott szintre csökkentek és az üzemanyagárak is meredek emelkedésbe kezdtek múlt év júniusában. Úgy néz ki, a Biden-adminisztrációnak (az amerikai elnökválasztás előtt) nem maradt más választása, mint hogy venezuelai gázzal és kőolajjal biztosítsa a lakosság (pénzügyi) nyugalmát. Az ötlet eddig bevált. A szankciók feloldása óta a venezuelai import újraindult, az amerikai benzinkutakon pedig több mint 16%-kal csökkentek az üzemanyagárak. Azt azonban nem állítjuk, hogy az árak alakulására ne lettek volna hatással más tényezők is, illetve fontos megjegyezni, hogy az amerikai kormányzati narratíva szerint azért csökkentették a stratégiai készleteket, mert feleslegesnek tartják azt a jelenlegi szint fölött tartani.
Maduro felismerte, hogy különleges pozícióba került, és teret engedett komolyabb politikai ambícióinak is. December 3-án népszavazásban kérdezi meg a venezuelaiakat, mit szólnának hozzá, ha egyszer és mindenkorra annektálnák a vitatott területeket.
Guyana aggodalommal figyeli a történéseket. A potenciális áldozat a világ leggyorsabban gyarapodó gazdasága volt 2022-ben, amikor 62,3%-os növekedésről számolt be az IMF. A sikersztori után azonban most első kézből kell megtapasztalniuk, milyen az Egyesült Államok közvetlen érdekszférájába kerülni.
A hágai Nemzetközi Bíróság ejnye-bejnyéje
A volt brit gyarmat a Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) fordult a referendum leállítása érdekében. A hágai ICJ pénteken arra kötelezte Venezuelát, hogy tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely megváltoztatná a fennálló jogi helyzetet a területen. A december 3-ra kitűzött népszavazás leállítása azonban nem szerepel az utasítások között.
Joan Donoghue elnöklő bíró elmondta: „A bíróság álláspontja szerint a vitatott területen jelenleg az a helyzet uralkodik, hogy azt Guyana igazgatja és ellenőrzi. […] Venezuelának tartózkodnia kell minden olyan lépéstől, amely ezt a helyzetet megváltoztatná.”
Paul Reichler, Guyana képviseletében eljáró amerikai ügyvéd az ügy tárgyalása során azt mondta, ami most történik „az az annexió tankönyvi példája”.
Katonai mozgósítások zajlanak
Mindeközben Venezuela megerősítette katonai jelenlétét az Essequibo régióban arra az esetre, ha a népszavazás Maduro számításai szerint alakul. Elmondásuk szerint azonban a csapataik csak az illegális bányászat felszámolására irányuló műveleteket hajtanak végre a térségben.
A Maduro-párti Brazília szintén nem tétlenkedett, katonai erősítést küldött Pacaraima településre. Ez a hely stratégiai fontosságúnak számít az Essequibóhoz való hozzáférés szempontjából. Az továbbra sem világos, hogy Brazília – pontosabban szocialista vezetője, Luiz Inacio Lula da Silva – támogatná-e venezuelai kollégáját egy esetleges katonai megszállásban. A szocialista kurzustól azonban egy ilyen forgatókönyv sem lenne idegen, különösen ha hallgatólagosan még az amerikai elnök is belemegy az akcióba.
Maduro (balra) és Lula 2023. május 29-én találkoztak, amikor a venezuelai elnök Brazíliába látogatott. Forrás: Ueslei Marcelino/Reuters.
Mindenáron hatalmon maradni
Egyes elemzők azonban nem hiszik azt, hogy Madurónak lenne mersze nyílt katonai konfrontációba kerülni a szomszédjával. Érvelésük szerint ha ez megtörténik, az amerikaiak kénytelenek lesznek ismét bevezetni a szankciókat. Ezek miatt azonban a venezuelai elnök eddig sem különösen izgatta magát.
Számára jelenleg sokkal fontosabb az a tény, hogy Guyanában az Exxon milliárdokat fektetett be a kőolaj kitermelésébe, olyan technológiákat importálva az országba amelyről Venezuela jelenleg csak álmodhat.
Maduro számára az sem lehet közömbös, hogy hamarosan választások lesznek az országban, ezeket pedig „tisztességes körülmények között kell” megvalósítani. A diktátor jelenlegi támogatottsága viszont a Datanálisis caracasi elemzőcég szerint mindössze 20 százalékos a kormányzása által elmélyített gazdasági és humanitárius válság közepette.
A határvita fellángoltatásával az ország vezetője több legyet üt egy csapásra: „A kormány ezzel tesztelni [tudja], mennyire képes bevetni a politikai gépezetet és mozgósítani a választókat” – mondta Luis Vincente León, a Datanálisis vezetője. „Egyúttal nyomást gyakorol az ellenzékre, hogy foglaljon állást ebben az érzékeny témában, és potenciális ürügyet ad [Madurónak] arra, hogy szükségállapotot hirdessen és elkerülje a választásokat” – tette hozzá.
Látszatbarátság olcsó olajért
Meglepő, hogy míg az USA és szövetségesei a 2018-as választást elcsaltnak minősítették, addig a később hatalomra került Biden az olcsó olajért cserébe már hajlandó volt engedményeket tenni Madurónak. Ne legyenek azonban hiú ábrándjaink. Az USA minden bizonnyal pontosan tudja, hogy Venezuelában még így sem fognak megvalósulni a szabad választások. A kormány által befolyásolt Legfelsőbb Bíróság például nemrég felfüggesztette annak az ellenzéki előválasztásnak az eredményét, amelyen 2,4 millió választó vett részt.
Az ellenzék szerint a mostani referendum nem másra szolgál, mint hogy elterelje a figyelmet az ország valós problémáiról. A népszavazásban öt kérdésre vár választ az államhatalom. Az egyikben azt kérdezik, beleegyeznek-e abba, hogy az Essequibo régió minden lakosa venezuelai állampolgárságot kapjon, és Venezuelán belül új államot hozzanak létre. Egy másikban arra akarnak választ kapni, elismerik-e az ICJ joghatóságát a kérdés eldöntésére.
A héten az amerikai hadsereg speciális küldöttsége is ellátogatott Guyanába, hogy megvitassák a biztonsági fenyegetettséget és az esetleges reakciós lehetőségeket. Az ügyben az Exxon Mobil is megszólalt, nyilatkozatukban mintha mély érdektelenséggel viszonyulnának a kérdéshez: „a határkérdésekkel a kormányoknak és a megfelelő nemzetközi szervezeteknek kell foglalkozniuk”.
„Nem lennék meglepve, ha Darren Woods csendben összeállítana egy zsoldos hadsereget, hogy eltávolítsa Madurót. Ez legfeljebb 2-3 napnyi olajkitermelési bevételébe kerülne” – jegyezte meg gúnyosan Tyler Durden, a ZeroHedge újságírója az Exxon Mobil kijelentésére reagálva.
További Latin-amerika témájú cikkek a BitcoinBázison:
- Nagy az öröm, újabb ország elnöke lett bitcoin tulajdonos
- A Google Cloud Salvador teljes digitalizálására készül
- Sok száz fegyverrel temettek el egy ecuadori bandavezért