A Siemens kibocsátotta első digitális kötvényét a Polygon hálózatán
A Siemens globális technológiai vállalat partnerségre lépett a Polygon skálázási platformmal és megjelentette első saját digitális kötvényét. Az értékpapír értéke 60 millió euró, ami körülbelül 22,7 milliárd forintnak felel meg.
A Siemens, Németország harmadik legnagyobb nyilvánosan működő részvénytársasága, már korábban is nyitott a kriptoszektor felé, azonban törekvései nem bizonyultak kifejezetten sikeresnek. Ez a közeljövőben könnyen megváltozhat, hiszen a kibocsátott eszköz elhozhatja számára a várva várt áttörést.
A kötvény természetesen megfelel a Németország által 2021 júniusában hatályba léptetett, az elektronikus értékpapírok bevezetésére vonatkozó (Gesetz zur Einführung elektronischer Wertpapiere – eWpG) törvénynek.
A blokklánc alapú kötvények a papírmunkát hivatottak csökkenteni, illetve a bankokhoz hasonló közvetítők kikerülésével egyenesen a potenciális vásárlókat elérni. A vállalat hivatalos sajtóközleménye szerint az eszköz lejárati ideje 1 év, a kamatlábbal kapcsolatban viszont semmiféle információt nem osztottak meg.
„A papíralapú nemzetközi tanúsítványok és a központi elszámolás ezáltal feleslegessé válnak. Mi több, közvetlenül a befektetőknek tudjuk értékesíteni a kötvényt anélkül, hogy egy pénzintézetnek közvetítőként kellene közbenjárnia”, olvasható a nyilatkozatban.
A Siemens és a Polygon együttműködése megreformálhatja a német konglomerátum múltbéli kezdeményezéseit a blokklánc technológia kiaknázására.
„Azzal, hogy magunk mögött hagyjuk a papíralapú alternatívákat és a nyilvános blokkláncokat részesítjük előnyben az értékpapírok kibocsátásánál, sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjuk végrehajtani a tranzakciókat mint bármikor korábban”, magyarázta a vállalat gazdasági titkára.
Miután nyilvánosságra került, hogy a Siemens digitális kötvénye a Polygon hálózatán érhető el, a platform saját tokenjének árfolyama 8,14%-kal növekedett. Ennek függvényében a Matic vételára jelen pillanatban 1,28 dollár.