A SEC egykori igazgatója szerint a SEC veszíteni fog a Ripple ellen

Már elég sokat írtunk itt a múltban arról, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottsága (SEC) nemrégiben pert indított a Ripple ellen. Ennek hatásairól már írtunk többször, de úgy tűnik, hogy azért valamelyest magára tudott találni a cég coinja, az XRP. Viszont a jövő még továbbra is bizonytalan, hiszen a szektor történelmének egyik legkockázatosabb peréről van szó, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek a cégre nézve. Többféle módon akarták megoldani a helyzetet, lobbiztak, külső ellenőrzéseket tartottak maguknál, sőt még az Egyesült Államok elhagyását is fontolóra vették. Viszont lehet, hogy nem is kell nagyon pánikolniuk, legalább is ez derült ki egy nemrégiben közzétett interjúból. A felügyelet egykori dolgozója ugyanis úgy véli, hogy a SEC veszíteni fog a perében.

Az egykori szabályozási igazgató szerint a SEC veszíteni fog a Ripple elleni perben

Ebben Joseph A. Hall, a SEC egyik korábbi igazgatója beszélt arról, hogy miért van „nagy esélye” annak, hogy a SEC elveszíti a pert. Hall még 2003 és 2005 között dolgozott a bizottságnál és az akkori igazgató alatt dolgozott szabályozásért felelős vezetőként. Nagyjából tehát ő irányította akkoriban a bizottság szabályozásainak kidolgozását. 2005-ben csatlakozott a Davis Polk nevű ügyvédi irodához és azóta nekik dolgozik. Arra Hall is felhívta a figyelmet a Law360-nál közzétett egyik írás szerint, hogy a Ripple ügye tökéletesen mutatja miért van szükség egyértelmű kriptószabályozásra. Az egykori SEC-vezető arra is rámutatott, hogy a SEC által alkalmazott ún. Howey-teszt egyáltalán nem lesz képes annak eldöntésére, hogy egy bizonyos kriptovaluta értékpapírnak számít-e. Ahogy kiemelte, ez olyan, mintha egy „iPhone működését akarnánk elmagyarázni az ükapánknak az ő nyelvén”.

Hall szerint ráadásul a szabályozási hiányosságok súlyosan érintik a blokklánc technológia Egyesült Államokon belüli fejlődését. Főleg, hogy ahogy mi is látjuk, milliárdokat tesznek bele a technológiába cégek, befektetők és bankok. És amelyeknek a saját ügyvédeik sem tudják megmondani, hogy mikor és hogyan kell megfelelni a szabályoknak. Ráadásul az egykori szabályozási igazgató rámutatott arra is, hogy még 2018-ban az Ethereumról úgy nyilatkoztak, hogy egy olyan értékpapír, ami aztán megszűnt értékpapírnak lenni. És ugyanerre számított mindenki az XRP kapcsán is, hiszen bár talán voltak problémák az XRP indulásakor, de most már egyértelműen nincs vele olyan gond, amiért a SEC támadást indított ellene. És Hall az interjú végén feltette azt a kérdést is, amit szerinte a bíró is meg fog majd kérdezni és ami sok kriptós fejében is ott van. Miért nem szólt a SEC egy szót sem 2012 óta az XRP kapcsán semmit?

Az interjú itt tekinthető meg: