Megtalálhatta a siker kulcsát a Polygon hálózata

A második réteges blokklánc, a Polygon mögött álló csapat idei egyik legnagyobb sikere a Polymarket. Egy decentralizált előrejelzési (fogadási) piac, ahová a felhasználók idén hatalmas számban látogattak el, hogy fogadásokat tegyenek az elnökválasztástól kezdve az HBO egyik dokumentumfilmjének befejezéséig mindenre. A Polygon teljesítménymutatóit vizsgáló kriptoelemzők számára azonban még nem tiszta, hogy a Polymarket sikere mentőövet nyújthat-e a Polygon gyengélkedő tokenjeinek tulajdonosai számára. Mert a tokenek idén 65%-kal estek vissza.

A Polymarket népszerűsége ugrásszerűen megnőtt a mainstream felhasználók körében, lehetővé téve számukra, hogy fogadásokat kössenek többek között a közelgő amerikai elnökválasztásra. A platformon fogadók közel 2,4 milliárd dollárt tettek fel arra a kérdésre, hogy Donald Trump vagy Kamala Harris nyeri-e a novemberi választásokat. De ahogy a bevezetőben szerepelt, arra is kifejezetten sokan fogadtak, hogy az HBO nemrégiben debütált, a Bitcoinról szóló dokumentumfilmje kit próbál majd azonosítani Satoshi Nakamotóként. A

A Polymarket esetén nem a bevétel, hanem a figyelem az érték

Polymarket a Polygon PoS blokkláncára épül, és az alkalmazás az egyik első nagyobb organikus sikere a csapatnak. A csapatnak, amely arról a korábbi marketingstratégiáról ismert, hogy olyan partnereknek fizetett, mint a Starbucks, hogy használják a hálózatot. De ha ez az alkalmazás ennyire pörög, akkor miért csak egy kis összeget hozott a Polygon csapatának dollárban kifejezve, és miért emelkedett minimálisan a natív POL token ára? A Token Terminal október 23-ai adatai szerint a Polymarket körülbelül 27000 dollárnyi tranzakciós díjat hozott a Polygon PoS-nek 2024-ben.

A díjak viszont piaci alapúak. És az utóbbi időben a Polygon PoS-en történő tranzakciók rendkívül olcsók, az átlagos tranzakciós díj a Polygon PoS láncon október 23-án 0,007 dollár volt.

Amikor egy Polymarket-felhasználó fogadást köt, tranzakciót hoz létre a Polygon PoS-en. E tranzakciók részeként díjakat fizetnek a Polygon PoS-nek, amelyek egy alapdíjra és egy elsőbbségi díjra oszlanak. Az alapdíj nem a validátorokhoz kerül, hanem elégetik – ez elméletileg a token-tulajdonosok javát szolgálja, mivel segít csökkenteni a kínálatot. Ezen keresztül szabályozható a hálózati terheltség is. Amikor zsúfolt a hálózat, akkor nő az alapdíj. Az elsőbbségi díjat pedig egy validátornak kell megfizetni. Ennek segítségével érhető el, hogy hamarabb bekerüljön gy tranzakció egy blokkba. Ha sok a blokkhely, akkor keveset kell fizetni. Szóval olcsó használni a Polygont, másrészt hiába aktívak a fogadók, a tranzakciók mennyisége meg sem közelíti a nagy intenzitású alkalmazások, például a decentralizált kriptotőzsdék (DEX-ek) szintjét. Ebben a hónapban eddig a Polygon PoS-lánc tranzakcióinak 5,2%-a származott a Polymarketből a Polygon adatai szerint. A Chainlink a PoS tranzakciók 10,38%-át teszi ki, míg a stabilcoin USDT átutalásai a 4,89%-át.

Konkluzió

Október 23-án a Polymarket a Polygon PoS-en használt „gas” mintegy 8%-át tette ki a PolygonScan blokklánc-kutató adatai alapján. Ezzel ez volt a legnagyobb egyéni hozzájáruló. A blokklánc terminológiában a „gas” a tranzakciók egy adott kötegéhez szükséges számítási intenzitás mérőszáma. De talán a Polygonnak nem is ez a lényeg. A cég folyamatosan a mainstreambe betörés lehetőségét keresi. Milliókat öltek a Starbucks és a Meta partnerségekbe, hogy megpróbálják a Web3-at a tömegekhez eljuttatni. De hiába a milliók, nem jártak sikerrel. Viszont talán a Polymarket lehet az, ami rájuk irányítja majd a figyelmet? A siker tehát most abban van, hogy van egy nagyon sikeres alkalmazás a Polygon PoS-on, amelyről alig láthatható, hogy blokkláncon működik és ez talán megindítja a tömegeket is.