A Polkadot volt a leggyakrabban tartott altcoin 2021 negyedik negyedévben

A Polkadot blokklánc 2021 negyedik negyedévében a legszélesebb körben tartott altcoin a kockázati tőkebefektetők és a fedezeti alapok körében – derül ki a Messari jelentéséből. A sorban utána következők az Oasis Network (ROSE), a Near Protocol (NEAR), a Terra (LUNA) és a dYdX (DYDX).

A Messari 57 alapot vizsgáló elemzésében megállapította, hogy több mint 24, azaz az alapok 42%-a tart DOT-ot, így az okosszerződéses platform a leginkább fogadott kriptoeszköz a piacon.

A Polkadot jelenleg a 11. legnagyobb kriptovaluta 18,7 milliárd dolláros piaci kapitalizációval. A cikk írásakor 18,32 dolláros árfolyamon kereskednek vele.

A Polkadot blokklánc fontos fogalmai

A Polkadot hálózatán az okosszerződés funkció középpontjában a többi blokklánc összekapcsolása áll. Az okosszerződések valójában számítógépes kódok halmaza két, vagy több fél között, amelyek egy blokkláncon futnak és az érintett felek által elfogadott szabályok egy sorát képezik. Előre kódolt utasításoknak köszönhetően az adott esemény bekövetkezésekor automatikusan végrehajtásra kerülnek. Külön sajátossága, hogy a szerződésben foglalt kikötéseket nem lehet utólag átírni, vagy módosítani. Lehetővé teszik, hogy gyakorlatilag bármilyen érték gazdát cseréljen, legyen az pénz, részvény, ingatlan, autó, bármi. Mindezt átlátható módon, kiküszöbölve a közvetítő igényét és a konfliktus lehetőségét.

Lényeges fogalom a Polkadot világában még a parachain, parathread. A parathreadek potenciális működésükben nagyon hasonlítanak a parachainokhoz (mellékláncok), de a gazdasági modellben különböznek. Minden egyes tranzakcióért, amelyet egy parathread a relay chainbe köt, olyan díjat kell fizetni, amely nagyobb, mint a hálózaton lévő többi parathread által kínált díj. Emiatt a parathreadek az olyan projektek számára előnyös modellt jelenthetnek, amelyeknek ritkán kell tranzakciókat kötniük. Viszont az olyanok számára, amelyeknek folyamatosan tranzakciókat kell kötniük, problémásak lehetnek.

„Továbbá, a parathreadek egyre népszerűbbé válnak, és a parachain aukciók 2023 első negyedévében is folytatódnak. Ezáltal a DOT-ot birtokló alapok befolyása meglehetősen elterjedt marad. A projektek versenyeznek azért, hogy biztosítsák a helyüket a Polkadot platformon” – írta a jelentés.

A Polkadot blokklánc után a következő négy altcoin, amelyet az alapok tartottak, az Oasis Network (ROSE), a Near Protocol (NEAR), a Terra (LUNA) és a dYdX (DYDX) volt.messari, polkadot

Altcoinok piaci kapitalizációja

A kriptopiaci hírszerzési termékek vezető szolgáltatója szerint a 30 legjobban befektetett eszköz közül a Terra rendelkezik a legnagyobb forgalmú piaci kapitalizációval.

„Ez jelentős hír a Terra számára, szem előtt tartva, hogy a piaci tőkeérték tekintetében a negyedik helyen állt az elmúlt negyedévben. Előtte a Solana, a Polkadot és az Avalanche foglalt helyet” – mondta a cég.

„A top 30 eszköz közül a Nervos Network (CKB) rendelkezik a legalacsonyabb forgalmi piaci kapitalizációval. A top 5 eszköz küzöl pedig a Cosmos (ATOM) foglalja el ezt a helyet”.

A Messari úgy találja, hogy 2021 harmadik negyedéve óta kialakult egy trend. Eszerint az alapok elkezdték rendszeresen előnyben részesíteni az okosszerződéses platformokat és a decentralizált tőzsdéket (DEX). A top 50 eszköz közül az intelligens szerződéses platformok továbbra is az altcoinok legnagyobb kategóriája.

„Az okosszerződéses csaták tovább forrósodnak. Mind az alapok, mind a projektek a skálázásra és a kiváló okosszerződéses alternatívák kiépítésére törekszenek. Nyilvánvaló, hogy az öt legnagyobb befektetett eszközből négy ebben a negyedévben mind az okosszerződés-platformok közé tartozik. Tekintettel arra, hogy az Oasis Network, a NEAR Protocol és a Mina még mindig egyre nagyobb teret hódít az okosszerződések terén, az idő fogja megmutatni, hogyan állnak az olyan iparági vezetőkkel szemben, mint az Ethereum, a Cosmos, a Polkadot és a Solana.”.

A Bitcoin és az Ethereum nem szerepelt a jelentésekben, mivel szinte minden alap rendelkezik mindkettővel.