Bajban a német gazdaság? A kormány masszívan adja el bitcoinjait

A német kormány július 8-án is folytatta bitcoin eladási tevékenységét. Néhány óra alatt több mint 3000 bitcoint mozgatott át eladásra. Így a 24 óra alatt átmozgatott bitcoinok száma öt számjegyű lett. Ezekkel a tranzakciókkal tehát a német kormány folytatja azt a bitcoin eladási trendet, amelyet június 19-én kezdett. Annak ellenére, hogy több kriptoaktivista és maga Joana Cotar, a német képviselőház egyik tagja is tiltakozott a lépés ellen. Utóbbi folyamatosan sürgeti a kormányt, hogy hagyjon fel az állami tulajdonban lévő bitcoin elhamarkodott eladásával. Szerinte ehelyett egy stratégiai valutatartalékot kellene a kormánynak létrehoznia, hogy megvédje magát a hagyományos pénzügyi rendszer kockázataitól.

A német kormány eladásai nem jó hatással vannak az árfolyamra

Az elmúlt 24 órát nézve a német kormány által kezelt bitcoin tárca 4340 BTC-t kapott, amelyből több mint 3000 ismeretlen címekre vagy kriptotőzsdékre került átmozgatásra. Jelenleg a címen 35488 bitcoin található. A fentebb említett Cotar július 4-én is nyilatkozatot küldött a német kormánynak, amelyben kijelentette, hogy a BTC megtartása segíthetné az országot kincstári eszközeinek diverzifikálásában, az innováció előmozdításában és az infláció elleni védekezésben. Ezért ő több kriptoaktivistával együtt kontraproduktívnak tartja a coinok eladását. Pedig azon a napon július negyedikén majdnem 180 millió dollárnyi bitcoint adott el a kormány.

A német vezetés tevékenysége értelemszerűen eladási nyomás alá helyezi a Bitcoint. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy pont most jelentették be a Mt. Gox kriptotőzsde BTC és Bitcoin Cash adósságainak visszafizetését is, akkor érthető miért is küszködik annyira a bitcoin árfolyama. Aktuálisan: BTC Price BTC Price . A MtGoxBalanceBot nevű X-fiók szerint jelenleg a Mt. Gox vagyonkezelő által kezelt ismert Bitcoin címeken több mint 94400 bitcoin található. Az Mt. Gox visszafizetési folyamatának megbízottja, Nobuaki Kobayashi vagyonkezelő egy hivatalos közleményben kijelentette, hogy a visszafizetések „a rehabilitációs tervvel összhangban” kezdődnek.