Ebben a hónapban indul az egykori Mt. Gox vezérének új kriptotőzsdéje
Mark Karpeles, a Mt. Gox kriptotőzsde korábbi vezérigazgatója bejelentette, hogy új kriptotőzsdéje még ebben a hónapban elindul Európában. Fő fókuszként a tőzsde számára az átláthatóságot és a felhasználóbarát megközelítést emelte ki. Olyannyira átlátható lesz az új kriptotőzsde, hogy az alapító szerint átláthatósági szintje iparági standard lehet. Az EllipX névre keresztelt, hamarosan induló platform elvileg Karpeles tervei szerint szeptemberben indulhat el Európában, lengyelországi székhellyel. Karpeles erről Szöulban beszélt a Korea Blockchain Week nevű konferencián. Jelenleg azon folyik a munka, hogy az új tőzsde megfeleljen a MiCA-nak, az EU-s kriptoszabályozásnak. Karpeles az EllipX technikai aspektusait fogja felügyelni, mint technológiai vezető.
Az EllipX új standardet akar lefektetni az átláthatóság tekintetében
Nagyon fontos a tőzsde mögött álló csapat számára az átláthatóság. Mert ahogy Karpeles kiemelte, a legnagyobb 100 kriptotőzsde listáján maximum az első néhányról tudjuk, hogy kik állnak mögötte (Coinbase, Binance stb.), a többinél semmilyen értékelhető információ nem áll rendelkezésre. A platform átláthatóságának biztosítása érdekében Karpeles azt tervezi, hogy a kereskedési platform különböző egységeit elkülöníti. Ahogy az egykori Mt. Gox vezető elmondta, manapság egy kriptotőzsde egyszerre végzi a bróker tevékenységet az ügyfelekkel, a tárolást, valamint a párosítási tevékenységet is. Az új tőzsde a New York-i tőzsdéhez hasonló struktúrával fog rendelkezni, de a kriptók számára, mondta Karpeles. Azt vizionálja a jövőre nézve, hogy lesz egy entitás, amelyik a kereskedéssel foglalkozik a piacon. A különböző országokban található brókerek lokalizált szolgáltatást nyújtanak, míg a kereskedési entitás csak a kereskedéssel fog foglalkozik. A kriptovaluták tényleges mozgatása elszámolóházakon keresztül fog zajlani, alapvetően olyan cégeken keresztül, mint a BitGo, amelyek továbbra is elkülönülnének a brókerektől. A szándék tehát nemes, a szkeptikus befektetőknek Karpeles azt üzente, hogy a tőzsde a teljes átláthatóság érdekében meg fogja osztani a technikai adatokat az ügyfelekkel. Mindezt a külső felek által az egyes különálló egységeknél végzett ellenőrzéseken felül.
Karpeles hozzátette, hogy az átláthatóságra való törekvését nagyban befolyásolták az Mt. Gox-szal kapcsolatos tapasztalatai, a tőzsde megtámadása és a pénzeszközök visszafizetéséhez vezető egy évtizedes munka. És hogy hogy tud szeletet szerezni magának a piacon az EllipX?
Így akar betörni a piacra az új kriptotőzsde
A korábbi Mt. Gox vezérigazgató a felhasználóbarátságot emelte ki ezzel kapcsolatban, főleg a nemrég indított EllipX Wallet segítségével. A többszereplős számítási technológiával felszerelt EllipX tárca Karpeles szerint állítólag sokkal könnyebben használható, mint más tárcák. Nem kell egy darab papírra felírni a szükséges kulcsszavakat. Visszatérésének részeként Karpeles az Ungox nevű nonprofit szervezet elindítására is készül. Ez egyfajta értékelési rendszert kínál majd a kriptoprojektekről és tőzsdékről. Karpeles nemrégiben közzétett X bejegyzésében azt mondta, hogy az Mt. Gox NFT tulajdonosok különleges kedvezményeket kapnak a kereskedési díjakból az új kereskedési platformján. Míg az összes 2010 és 2014 közötti Mt. Gox ügyfél ingyenesen juthat hozzá az NFT-hez. A 2010-ben alapított Mt. Gox a világ legnagyobb bitcoin-tőzsdéjeként működött. Amíg a platform 2014-ben el nem szenvedett egy jelentős hackertámadást, amelynek következtében legalább 850000 BTC tűnt el. A hitelezőkkel és egy vagyonkezelővel folytatott egy évtizedes munka után az Mt. Gox az év elején megkezdte a pénzeszközök visszafizetését.