Jelentősen korábban indult el a várva-várt második réteges hálózat, az Ink

Az Ink, a Kraken Optimism-alapú második réteges blokklánc-megoldása ma élesedett a mainneten. Az indulás a tervezettnél jelentősen korábban történt, a kriptoközösség erős támogatására és lelkesedésére hivatkozva. Az Ink és az Optimism ennek az erős hype-nak köszönhetően elég gyümölcsöző együttműködést vizionál. A december 19-ei bejelentés szerint a Kraken a több millió tesztnet tranzakció és a csatlakoztatott tárcák száma miatt gyorsította fel az Ink elindítását, ami az erős kereslet jele.

Az Inktől nem csak a Kraken, de az Optimism is sokat vár

A tőzsde eredetileg azt tervezte, hogy az Ink csak 2025-ben indul el. Most, hogy a hálózat a tervezettnél hamarabb élesedik, januárban az engedélyezés nélküli bizonyítással a decentralizáció első fázisa felé fog haladni. Ez a bizonyítási forma lehetővé teszi, hogy úgy vegyen ki valaki tokeneket a hálózatról, hogy ahhoz egy harmadik fél szükséges legyen. Az Ink alapítója szerint most kezdődik igazán csak az érdemi munka, mert minden formában szeretnék a blokklánc élmények határait feszegetni új alkalmazásokkal és lehetőségekkel. Az indulás alkalmából megjelent közlemény szerint a jelentős igények és a közösség támogatása segítette a gyors elindulást. Az Ink azt tervezi, hogy a decentralizációra és az interoperabilitásra összpontosít a továbblépés során. Azért van is szüksége a Krakennek a jó hírekre azután, hogy az elmúlt hónapban elszenvedett néhány kudarcot. Egyrészt Ausztráliában 8 millió dolláros bírságot kapott, másrészt az NFT piacterét pedig bezárták. Aztán voltak-vannak jogi küzdelmek is. De az Ink azonban még ígéretesnek tűnik.

A Kraken az Optimism Superchainen fejlesztette ki az Inket második réteges láncként. A korai indulás további indoklásaként a cég azt is elmondta, hogy az Ink az első bejelentés után gyorsan 100000 felhasználónál is többet gyűjtött, és a tesztnetjén drámai aktivitás és hype volt tapasztalható. Ryan Wyatt az Optimism Unlimited vezető növekedési igazgatója szerint már alig várják, hogy még több fejlesztőt és felhasználót vonzanak az Ink hálózatára. Azért az Optimism is megtapasztalt néhány kihívást a mainnet elindítása előtt. Októberben a skálázási megoldásokra fókuszáló ökoszisztéma elég komoly teljesítmény problémákkal szembesült, és a lánc OP tokenje ársokkot szenvedett. A folyamatban lévő kriptós bikapiac nem sokat segített a token értékének, amely az egész év során jelentősen alulteljesített. Egy jól teljesítő Ink azonban hosszú távon jelentősen megerősítheti az Optimismet. A fentebb említett Wyatt hangsúlyozta is, hogy az Ink masszívan részt fog venni az Optimism irányításában, bevételt oszt vissza a közösségnek és támogatja az OP Stack fejlesztését.