A Celsius Network csődvédelmet kért, hogy stabilizálja helyzetét

Csődvédelmet kért a Celsius Network kriptohitelező platform, miután nemrégiben a kriptopiac turbulenciájára hivatkozva befagyasztotta ügyfelei vagyonát, mellyel több vállalat üzleti modelljét alaposan átírta. 

A New Jersey-i székhelyű, 3,25 milliárd dolláros startup, mely tavaly novemberben 750 millió dollárra bővítette finanszírozási körét, a New York-i szövetségi bíróságra benyújtott indítványa szerint a vállalatnak valahol 1 és 10 milliárd dollár között van az eszköze és tartozása, hitelezői száma pedig több mint 100 ezer. A csődvédelem “lehetőséget biztosítana a cég számára, hogy stabilizálja üzleti tevékenységét„. 

Erős és tapasztalt csapatunk átvezetheti a Celsiust ezen a folyamaton. írta közleményében Alex Mashinsky, a Celsius társalapítója Biztos vagyok abban, hogy amikor visszatekintünk majd a Celsius történetére, mindezt egy meghatározó pillanatnak fogjuk megélni, ahol az elszánt és magabiztos lépések a közösséget szolgálták és a vállalat jövőjét erősítették.”

„A zökkenőmentes átmenet biztosítása érdekében a Celsius számos indítványt benyújtott a bírósághoz annak érdekében, hogy a vállalat a szokásos módon folytathassa működését. Az első indítványok magukban foglalják a munkavállalók kifizetésére és juttatásaik zavartalan folytatására vonatkozó kérelmeket, amelyekhez a vállalat a bíróság jóváhagyását várja. A Celsius jelenleg nem kér felhatalmazást arra, hogy engedélyezze az ügyfelek számára a kifizetéseket. Az ügyfelek követeléseit a Chapter 11 eljárás keretében fogják kezelni” áll a vállalat sajtóközleményében.

A medvepiac nem válogat

A Celsius, mely egykoron évi 18 százalékos kamattal és “kevésbé kockázatos” jellegével várta a befektetőket, a medvepiac közepette beadta a derekát, és felfüggesztette a kifizetéseket. Azóta a vállalat tűzközépben áll, és nemrégiben bírósági eljárást is indítottak ellene, hiszen a vizsgálatok szerint a Celsius tudatosan, egyre magasabb kockázatot vállalt tevékenysége folytatásáért. Napokkal egyébként a vállalat döntése előtt, Mashinsky a Twitteren kérdőre vonta a szkeptikusokat, és a bizonytalanság terjesztésével vádolta őket. Sőt, decemberben még javában verte a mellét, hogy a vállalat olyat ad az emberek kezébe, amely elérésére maguktól “soha nem lennének képesek”. 

Ez olyan, mintha elmennénk az olimpiára, és 15 érmet szereznénk, 15 különböző területen” hirdette Mashinsky akkoriban. 

A medvepiac azonban nemcsak a Celsius vérét követelte, hiszen a napokban a Voyager Digital kriptobróker cég is felfüggesztette a kereskedést a platformon, miután a Three Arrows Capital nem tudta visszafizetni a vállalattól kapott hitelt.