Jack Dorsey decentralizált közösségi média platformját rengetegen várják, indul a béta teszt
Jack Dorsey nem csak a gazdaságot szeretné megreformálni, de a közösségi médiát is új alapokra fogja helyezni a Bluesky-jal.
A közösségi média új mérföldköve a Bluesky
Jack Dorsey több területen is maradandót alkotott már eddig is, de úgy tűnik, hogy van még jó pár ötlet a tarsolyában. Az egyik régi álma volt egy olyan protokoll megalkotása, ami decentralizált közösségi média portálok alapjául szolgálhat majd. Ezzel a céllal alapította meg a Bluesky-t, ahol az év elején meg is kezdődött a munka. A cég idén tavasszal rukkolt elő az első verzióval, az ADX-szel, ami mostanra már a béta verziónál tart. Ennek örömére a cég hamarosan elérhetővé teszi a privát béta verziót. A bejelentés utáni két napon belül több, mint harmincezren iratkoztak fel a várólistára. A protokoll közben új nevet is kapott és mostantól az “AT Protocol” néven fut.
Hatalmas népszerűség
Hogyan lehet egy protokoll már az indulása előtt is ilyen népszerű? Dorsey csapata a legfejlettebb decentralizált technológiákat gyúrta egybe egy egyszerű, gyors, és legfőképp nyílt rendszerbe. Az AT-re építve bárki létrehozhatja a saját közösségi portálját anélkül, hogy szolgáltatóhoz lenne kötve. Ezen felül az AT kölcsönös átjárhatóságot biztosít a portálok között, így ez a teher is lekerül az üzemeltetők válláról. Sőt, amiatt se kell aggódniuk, hogy az oldaluk csigalassú lesz, mert a Bluesky csapata gondoskodott a teljesítményről.
A felhasználókra is gondoltak
A protokoll nem csak a közösségi oldalak üzemeltetőire gondolt, a felhasználók számára is rendkívüli rugalmasságot biztosít. Jó példa erre a felhasználói fiókok mozgathatósága az AT-t használó portálok között. Ezen felül a protokoll azt is lehetővé teszi, hogy maguk a userek alakítsák a háttérben futó algoritmusokat. Az AT-ban a nyílt algoritmus módban a felhasználók személyre szabhatják, hogy milyen tartalmakat szeretnének látni, illetve kivel szeretnének kapcsolatba lépni.
Belehúznak
A hatalmas érdeklődés még magát Dorsey-t is meglepte. Noha nem számítottak ennyi jelentkezőre, azt írta, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy mindenki minél hamarabb elkezdhesse a tesztelést.
Wow. 30k signups for our app’s waiting list in the last two days! Thanks for the overwhelming interest, we’ll do our best to get you in soon. ?
— bluesky (@bluesky) October 20, 2022