Most már több mint 650 millió embert ér el a bitcoin

Alapító szülőatyja, Nakamoto Satoshi a bitcoint (BTC) egy peer-to-peer digitális pénzként hozta létre, de idővel aztán egy digitális aranynak elnevezett eszközzé alakult át. Leginkább azért, mert a befektetők inkább tartják (hodlolják), mint használják vagy költik. A Bitcoin skálázással foglalkozó cég, a Breez nemrégiben azonban egy érdekes elemzésben azt jósolta, hogy a bitcoin digitális pénzként betöltött szerepe megint felerősödhet a jövőben. A Lightning Network, az olcsóbb és gyorsabb bitcoin-fizetéseket lehetővé tevő második réteges megoldás lenne az ezt az erősödést lehetővé tevő technológia.

A jelentés azt is kiemeli, hogy mivel a Lightning már számos felhasználási esetbe integrálódott. A kiskereskedelemtől a luxuscikkeken át a globális pénzátutalásokig, a bitcoin már több mint 650 millió embert ért el világszerte. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy nem csak értéktároló, hanem rendes csereeszköz. A Lightning ugyanis nem csak a Bitcoin kezdeti korlátait bontja le, hanem korábban el nem képzelhető lehetőségeket nyitott meg. A fizetések ezen lehetőségei magukban foglalják a használati alapú fizetéseket és a mikrotranzakciókat is. Például a fizetést egy digitális tartalomhoz való egyszeri hozzáférésért vagy akár csak egy kapucsínóért a helyi kávézóban.

Honnan származik a 650 milliós szám?

A jelentés a főbb bitcoinos platformok ügyfélszámaira hivatkozik, mint például a központi tőzsdék, a Coinbase vagy Binance, valamint a peer-to-peer platformokéra, mint a Paxful. Csak a Binance-nek közel 260 millió felhasználója van. A bitcoin-befektetők általában a fejlett országokban koncentrálódnak. Ott ahol a fiat-rendszerek viszonylag hatékonyak és megbízhatóak. A globális délen azonban, ahol gyakori az infláció és a monetáris rendszerek kevésbé stabilak, a bitcoin digitális fizetőeszközként betöltött szerepe jelentősebb. A jelentés a Pick n Pay, egy nagy afrikai kiskereskedő példáját említi, amely a Lightning segítségével integrálja a bitcoin-fizetéseket.

A Pick n Pay integrációját megvalósító MoneyBadger alapítója szerint a Lightning fizetés rendkívül gyors és alacsonyabb díjakkal jár, mint egy bankkártyás tranzakció. De ugyanígy, olcsóbb és gyorsabb egy másik országba pénzt hazaküldeni, mint bármilyen más módszer esetén.

De mi a helyzet a bitcoin és a stabilcoinok közötti összehasonlítással?

Hiszen utóbbiakat a kriptovaluták egyik leghasznosabb formájaként hirdetik. Ahogy az eléggé végigszaladt a közösségi oldalakon is, az Ark Investment Management friss adatai azt mutatják, hogy tavaly a stabilcoinok által kezelt tranzakciók értéke meghaladta a Visa és az American Express tranzakcióinak értékét együttvéve. Elsődleges felhasználási céljuk és formájuk, hogy nem volatilits csereeszközként vagy értéktárolóként működjenek a kriptovaluta kereskedők számára. A fentebb taglalt jelentés szerint azonban ugyanazokkal a kockázatokkal kell szembenézniük, mint az általuk képviselt fiat valutáknak. Központi kormányzati ellenőrzés, korrupció és cenzúra.

Szó szerint azt írja az elemzés, hogy ezek alapvetően nem is digitális valuták. Hanem inkább váltók, amelyek azt ígérik, hogy be tudjuk őket váltani rendes fiat pénzre. Bár a jelentés szerint 650 millió embernek van hozzáférése a bitcoinhoz és a Lightninghoz, ezek az emberek nem feltétlenül digitális pénzként használják a kriptót. Valójában a legtöbb tőzsdei ügyfél vagy kereskedik a BTC-vel, vagy befektetési céllal tartja azt. De az írás azt jól mutatja be, hogy a bitcoin egyes régiókban digitális arany, máshol pedig digitális pénz lehet.