Bulgária a világ egyik leggazdagabb országa lehet a bitcoinjainak köszönhetően
Ennek oka a birtokában lévő 213 000 Bitcoin, amelyet a bolgár hatóságok még 2017-ben egy általuk bűnözőnek minősített csoporttól foglaltak le. A South East European Law Enforcement Center (SELC) szerint a bűnözői csoport feltörte a bolgár vámhivatal számítógépeit. Ezután változtatásokat eszközöltek a rendszerben annak érdekében, hogy a csoport partnercégei úgy importálhassanak árukat, hogy közben ne kelljen adót fizetniük.
Ekkor a 2017-ben még a lefoglalt Bitcoin értéke körülbelül 500 000 dollár volt. Most 2023. áprilisában azonban már megközelíti a 6 milliárd dollárt. A BTC lefoglalásának részletei azonban nem kerültek nyilvánosságra. Az sem teljesen világos, hogy az ország még mindig birtokában van-e ezeknek a Bitcoinoknak, vagy mit tervez velük. Ha azonban még a bolgár hatóságok tulajdonában vannak ezek a kriptók, akkor érdemes körüljárni egy olyan nemzetben rejlő lehetőségeket, mint Bulgária ennyi BTC-vel a tarsolyában.
Mivel sokak véleménye szerint a Bitcoin értéke a következő években még tovább fog emelkedni, Bulgária hamar nagyon gazdag ország lehet.
A Bitcoin emelkedő ára
Bár a Bitcoin jövőbeli árfolyamát lehetetlen megjósolni, van néhány kiemelkedő szakértő, akik megmagyarázzák, miért bíznak abban, hogy a Bitcoin árfolyama exponenciálisan növekedni fog.
Jesse Meyers, az Onramp Bitcoin COO-ja, aki a Stanford Egyetemen szerzett MBA diplomát, azt jósolta, hogy a Bitcoin ára eléri a 10 millió dollárt a következő évtizedekben. Az Ark Invest vezérigazgatója, Cathie Wood előrejelzése szerint a Bitcoin 2030-ra 1 millió dollárt ér majd egy bullish forgatókönyv szerint. Hasonlóan, Arthur Hayes, a BitMex társalapítója is úgy véli, hogy a Bitcoin 2026-ra elérheti az 1 millió dollárt. Legutóbb pedig a Coinbase korábbi technológiai igazgatója, Balji Srinivasan jósolta azt, hogy a Bitcoin 2023. június 15-ig eléri az 1 millió dollárt.
Bár a legtöbben nem hiszik el, hogy a bitcoin árfolyama ilyen magasságokba emelkedhet, de tudjuk, hogy minden lehetséges. Például, ha elhúzódó bankválság és az amerikai dollár hiperinflációja következne be, akkor Srinivasan jóslata be is teljesülhetne.
Közben az Egyesült Államok kormánya intézkedéseket vezetett be a további bankrohamok megakadályozására. Ilyen intézkedés például a Federal Reserve 25 milliárd dolláros banki finanszírozási programja (BTFP) és a Federal Deposit Insurance Corporation (FDIC) nyitottsága az összes betét fedezésére.
Úgy gondolom, hogy ha az FDIC úgy dönt, hogy minden betétet bebiztosít, az elég lesz ahhoz, hogy elrettentse a valódi bankrohamot. De nyilvánvaló, hogy az amerikai dollár már nem olyan erős, mint korábban. Ez megnyitja az ajtót egy olyan decentralizált, globális monetáris fizetési eszközök előtt, mint amilyen a Bitcoin is.
Ennek eredményeként, ha Bulgária megtartja Bitcoin eszközeit, óriási értéket halmozhat fel a világ más országaihoz képest, és a világ egyik leggazdagabb országává válhat.
Mit fog kezdeni Bulgária a Bitcoinjaival?
Bulgária a Bitcoinból származó nyereségét a gazdaságába való befektetésekre fordíthatja, de előbb ki kell fizetnie az államadósságokat. 2022-ben Bulgária államadóssága elérte a 20 milliárd dollárt.
2030-ra, ha a Bitcoin ára eléri az 1 millió dollárt, és Bulgáriának még mindig meglesznek a lefoglalt Bitcoinjai, akkor 213 000 BTC állomány értéke elérheti a 213 milliárd dollárt.
Bulgária adósságának törlesztése után a 231 000 BTC eladásából származó forrásokat különféle iparágakba, például technológiába vagy ingatlanokba való befektetésre fordíthatja. Sőt, a bolgár kormány a Bitcoin értékesítéséből származó forrásokat az ország infrastruktúrájának, oktatásának és egészségügyének fejlesztésére is fordíthatja. Ha ezekbe az alapvető ágazatokba fektet be, Bulgária új külföldi befektetéseket vonzhat be az országba. Ez még tovább lendítené az ország fejlettségét és gazdagságát.
Bulgáriának ezzel egy hatalmas lehetősége van arra, hogy a világ egyik leggazdagabb országává váljon. Ehhez az kell, hogy HODL-be helyezze a Bitcoinját, és a megfelelő időben adjon el belőle. De bölcs dolognak tűnhet az is, ha az ország a Bitcoinjainak a jelentős részét örökre tartalékban tartja, mivel az olyan fiatvaluták, mint a dollár, úgyis idővel elértéktelenednek.