Ismerd meg a privát kriptopénzek négy úttörőjét
A magánélet védelmének kérdése már az internet megjelenésétől kezdve fontos kérdésnek számított egyes csoportok (cypherpunkok) körében. E tekintetben a kriptovaluták sem számítanak kivételnek. A világ első kriptopénze, a Bitcoin, bár lehetővé teszi, hogy a másik fél kiléte nélkül továbbíthassunk pénzeszközöket, ha azonban egyszer is kiderül a kilétünk, a teljes tranzakciós történetünk visszakereshető.
Cikkünkben bemutatjuk azt a 4 embert, akik már a blokklánc megjelenése előtt is hangos szószólói voltak az internetes magánélet-védelem fontosságának.
David Chaum
A „magánélet keresztapja”-ként is ismert Chaum már 1983-ban létrehozott egy olyan dokumentumot, amelyben bemutatta egy digitális készpénz gondolatát. 1990-ben aztán megpróbálta piacra dobni az ötletét, vállalata azonban 1998-ban csődbe ment.
Chaum legnagyobb hozzájárulása az volt, hogy javasolta a mixelt hálózatok használatát. 1981-ben bemutatott egy olyan módot, amely lehetővé tette az anonim online kommunikációt.
Ennek lényege abban rejlett, hogy a szerverlekérdezések sorrendjét minden köztes szerveren „megkeverte”, majd a visszaérkező választ már az eredeti sorrendben adta vissza, dekriptálva ezzel, hogy az adott válasz kihez tartozik. A különféle kriptomixerek szintén hasonló elven működnek.
A mixelt hálózatok képezik a Tor böngésző magánélet-védelmének alapját is. Felhasználták olyan kriptopénzek fejlesztése során is, mint amilyen a Monero vagy a Zcash.
Chaum főként arról vált ismertté, hogy jelentős mértékben járult hozzá a biztonságos választói rendszerek létrejöttéhez. Nemrég alapította meg az elixxirt, amelynek célja, hogy segítsen létrehozni a világ első, kvantumbiztos blokkláncát és azonnali üzenetküldő szolgáltatását.
Zooko Wilcox-O’Hearn
Wilcox-O’Hearn főként arról ismert, hogy alapító-vezérigazgatója az Electric Coin Companynak, amely a Zcasht is létrehozta.
A kriptopénz mögött álló vállalatot 2013-ban alapította meg, célja pedig az volt, hogy létrehozzon egy olyan kriptopénzt, amely a Bitcoin kódbázisára építve privát módon képes működni. Első kibocsátása óta a coin főként a magánélet-védelem tekintetében alkalmazott megközelítése kapcsán vált ismertté.
A Zcash lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kiválasszák, milyen részleteket szeretnének megosztani a kriptotranzakciójukról. Ez megadja a holdereknek a lehetőséget arra, hogy megfeleljenek az ügyfél-azonosítási és adókövetelményeknek, miközben egyéb tranzakciók során anonimak tudnak maradni.
Wilcox-O’Hearn története a DigiChashsel, David Chaummal közösen kezdődött még a ’90-es években. Chaum projektje azonban centralizált volt, és a kibocsátást a vállalat felügyelte. Tapasztalatait felhasználva Wilcox arra a következtetésre jutott, hogy egy olyan kriptovalutára van szükség, amely nem igényel központi kibocsátó hatóságot. Gyanúja szerint egyébként a Bitciont az az Andrew Miller hozta létre, aki annak idején bemutatta neki a zk-snarks zéróismeretű bizonyítási rendszert.
Matthew D. Green
A Zcash előtt létezett egy Zerocoin nevű protokoll, amelynek kifejlesztésében Matthew D. Green úttörő szerepet játszott.
A Zerocoin 2013-ban jött létre egy egyetemi projekt keretén belül, a Johns Hopkins Egyetem lelkes diákjai ötlete nyomán. Green és csapata olyan anonimitást szeretett volna kínálni, amely lehetővé teszi, hogy a bitcoint egy anonim, lekövethetetlen kriptovalutává tegye. Bár kezdetben a Bitcoinra szabták, a Zerocoin bármely kriptopénzre integrálható.
A Zerocoin azóta számos egyéb projekttel is együttműködött, beleértve a Zcoint és a PIVX-et. Inspiráló szerepet játszott az olyan privacy-coinok fejlesztésében is, mint amilyen a Monero.
Green kutatócsapata sikeresen fedezett fel több sebezhetőséget is az SSL/TLS protokollon is, 2015-ben ők azonosították TLS Logjam nevű gyengeségét.
Többször is szót emelt a kormány átláthatósága mellett. 2013-ban egyike volt az NSA-nak küldött nyílt levél aláíróinak, amelyben a tömegmegfigyelés leállítására szólították fel az ügynökséget.
Hal Finney
Harold „Hal” Finney már a Bitcoin megszületésénél is ott bábáskodott. Ő volt az első személy, aki bitcoint kapott a kriptovaluta-hálózat létrehozójától, Satoshi Nakamotótól. 2004-ben Finney létrehozta az első újrahasznosítható proof-of-work rendszert, amely alaptanulmányként szolgált a Bitcoin bányászási folyamatainak megalkotásakor.
Finney a leginkább arról ismert, hogy mindig is kiállt a kriptovaluták magánélet-funkcióinak fontossága mellett. Hangos szószólója volt a mixelt hálózatok használatának is.
Ő találta ki először a „vak aláírások” (blind signatures) ötletét az anonim digitális készpénz létrehozására. Nem a Bitcoin volt az egyetlen projektje, több privacy-fókuszált alkalmazás fejlesztésében is részt vett. Ilyen volt például az anonim üzenetküldést lehetővé tévő PGPfone.
Zooko Wilcox-O’Hearnnal, és sok egyéb társukkal egyetemben ő is tagja volt a cypherpunk mozgalomnak. A szabadságot védő, kompromisszumokat nem tűrő hozzáállása sokak számára szolgált inspirációként. 2014 augusztusában hunyt el, ALS (amiotrófiás laterálszklerózis) szövődményei következtében.