Az eurózóna Japán megrekedt gazdasági útja felé halad
Az Európai Központi Bank kötvény visszavásárlási programja egy olyan útra kényszerítheti az eurózónát, amibe Japán évek óta beleragadt.
Az Európai Központi Bank szeptember 9-én bejelentette a kötvény visszavásárlási programjának szűkítését. Elsőre ez ésszerű ötletnek tűnhet, hiszen az euróövezetben az utóbbi évtizedben az infláció a legmagasabb szintre emelkedett, és a gazdaság (állítólag) erős fellendülésben van. Van azonban egy nagy probléma. A bejelentés valójában nem szűkíti a visszavásárlást, hanem egyszerűen alkalmazkodik a szuverén kibocsátók alacsonyabb nettó kötvénykínálatához. Valójában, figyelembe véve a jegybank által bejelentett ütemet, az EKB továbbra is az összes nettó kibocsátás 100 százalékát vásárolja meg.
Ezzel a stratégiával több probléma is van
Az első az, hogy az EKB akaratlanul is elismeri, hogy ezen hozamok mellett nincs valódi másodlagos piaci kereslet az euróövezet országainak államadósságára. A jelenlegi hozam kétszerese vagy háromszorosa kellene ahhoz, hogy a befektetők több euróövezeti kötvényt vásároljanak.
A második probléma az, hogy az EKB elismeri, hogy a monetáris politika a strukturális reformok végrehajtását elősegítő eszközből, egy az azokat pont elkerülő eszközzé vált. Még ha az EKB előrejelzése szerint erős GDP emelkedést is tapasztal, kevés kormány hajlandó csökkenteni a kiadásokat és visszafogni a hiányokat. Az EKB becslései azt mutatják, hogy a 2020-as óriási hiány után az euróövezeti kormányzati kiadások 2021-ben ismét 3,4 százalékkal emelkednek, majd 2022-ben várhatóan 1,2 százalékkal csökkennek majd. Ez azt jelenti, hogy az euróövezeti kormányzati kiadások megszilárdították a koronavírus-járvány okozta emelkedett szintet. Valójában az olyan országok, mint Spanyolország és Olaszország, tovább növelték a strukturális hiányt.
A harmadik probléma pedig az, hogy a negatív kamatok és a magas likviditásinjekciók, valamint a megemelkedett állami kiadások nem hoztak létre valódi multiplikátorhatást az euróövezetben. Elég csak visszamelékezni arra, hogy a főbb gazdaságok már 2019 negyedik negyedévében – a járvány előtt – is stagnálásban voltak, annak ellenére, hogy nagy élénkítési terveket hajtottak végre (ld. Juncker terv).
Az eurózóna stagnálásának következményei
Az euróövezet és az EKB továbbra is olyan politikát folytat, amely figyelmen kívül hagyja a demográfiai adatokat és a növekedés strukturális terheit. Az euróövezet lakossága elöregedő, és a monetáris és költségvetési politika figyelmen kívül hagyja a fogyasztási szokások változását, azaz amikor a polgárok elérnek egy bizonyos életkort vagy nyugdíjba vonulnak. Ha hozzáadunk a demográfiai adatokhoz egy olyan adórendszert, amely egyre inkább károsítja a középosztályt, a vállalkozásokat és a befektetéseket, olyan gazdasággal kell szembenéznünk, amely úgy tűnik, hogy követi mindazt a rossz politikát, amelyet Japán a 90-es évek elején hajtott végre.
Ahogy Japán tette, az euróövezet is a kormányzati kiadásokra, a politikai irányok által összeállított ösztönzőcsomagokra és a hatalmas adósságra tette le a voksát. Az euróövezetben azonban nincs olyan fegyelmezett munkaerő, mint Japánban, és a vállalati vagy háztartási megtakarítások sincsenek azon a magasabb szinten, mint Japánban, amely lehetővé teszi az ország számára, hogy évtizedeken keresztül stagnáljon az övezet. Az olyan országok, mint Olaszország, Spanyolország, Portugália vagy Görögország, nem élhetik túl a stagnálást a magas munkanélküliségi szint nélkül.