Így követhetjük nyomon a Taproot elfogadásának valószínűségét
Ugye a múltban már írtunk itt több alkalommal a Bitcoin soft forkjáról, a Taprootról, ami a következő frissítésnek számít a Bitcoin hálózatán. Azon a hálózaton, ahol 2017 óta nem volt ilyen méretű frissítés. Az eredetileg Pieter Wuille fejlesztő által javasolt változás a Bitcoin sok minden más mellett két, talán legnagyobbnak tartott gyengeségét próbálja meg orvosolni. Ugye az egyik gyengeség a tranzakciók és szkriptek túlzott nyilvánossága, a másik pedig a skálázhatóság. Azaz a Taproot segítségével a Bitcoin hálózat tranzakciói szinte megkülönböztethetetlenek lennének egymástól. Így egy szimpla tranzakció teljesen olyan egység lenne, mint egy okosszerződés. Tehát nem lenne annyira egyszerű meghatározni egy tranzakciót és résztvevőit, mint most.
Így áll most a Taproot elfogadása
Ugye május elején indult el a Taproot esetén az a három hónap, amikor a bányászoknak le kell tenniük a voksukat a fejlesztés végbevitele mellett. Ha nem sikerül megnyerni a bányászok 90%-ának támogatását, akkor nem fog végbemenni a forkolás novemberben. A szavazás vagy döntés természetesen nem egy e-mail elküldésével vagy egy gomb megnyomásával történik. A bányász által kibányászott blokkba elhelyezett adattal lehet szavazni. Azt egyébként előzetesen lehetett tudni, hogy a bányászok jelentős része támogatja az új frissítést. Bár vannak, akik még további fejlesztéseket szeretnének. Ha pedig mi is kíváncsiak vagyunk rá, hogy éppen hogy áll a bányászok általi voksolás, akkor ezen az oldalon követhetjük nyomon az állást. Azaz a kibányászott blokkokban feltűnő speciális adatrészek számát.
A Hampus Sjöberg által készített oldal fő felületén látható egy diagram, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az adott epochban meglesz-e a 90% vagy sem. Ugye egy epoch 2016 kibányászott blokkból áll, ekkor kerül módosításra a bányászati nehézség. Nagyjából ez kéthetente történik meg. Most az oldalon az látható, hogy az összes blokk 14%-a nem tartalmazott speciális adatrészt. Az oldalra egyébként felkerült egy, a mining poolokra vonatkozó vizualizáció is. Ez azt mutatja meg, hogy mennyire valószínűleg lesz meg a Taproot jóváhagyás az adott epochban. Abból indul ki az új mérőszám, hogy azok a mining poolok, amelyek legalább egy, jóváhagyást tartalmazó blokkot kibányásztak, a többibe is beletehetik a jelző „bitet”.