Megvan az első tőzsdén jegyzett cég, amely SOL-ból épít hatalmas tartalékot

Amikor cégek kriptovásárlásairól, mérlegbe helyezéséről hallunk, az esetek döntő többségében Bitcoinról van szó. Gondoljunk a Strategy hatalmas BTC vásárlásaira, vagy a Metaplanet felhalmozására. De nem csak a Bitcoin kínálhat jó lehetőséget, tökéletesen példázza ezt a Janover (JNVR) nevű fintech ingatlankereskedelmi platform. A cég ugyanis rövid idő alatt a BTC-felhalmozási stratégiát lemásolva 21 millió dollár értékű SOL készletet gyűjtött be. Ennek köszönhetően részvényeinek árfolyama kevesebb, mint 1 hónap alatt 20-szorosára emelkedett.

A Janover stratégiája a vezetőit figyelembe véve nem meglepő

Április 15-én a vállalat 80567 SOL coint vásárolt 10,5 millió dollár értékben, így most már 163651 darab coint birtokol. Mindenképpen elsőnek számítanak a SOL stratégiájukkal, hiszen ők az első olyan nyilvánosan jegyzett amerikai vállalat, amelynek tartalékképzési stratégiája a Solana SOL-ja körül összpontosul. A Janover irányváltása azután történt, hogy a Kraken kriptotőzsde korábbi vezetőiből álló csapat, Joseph Onorati és Parker White vezetésével a hónap elején többségi tulajdont vásárolt a cégben. Az igazgatótanács Onoratit, a Kraken korábbi stratégiai igazgatóját nevezte ki a Janover elnök-vezérigazgatójává.

White, a Kraken korábbi mérnökigazgatója a befektetési és operatív vezérigazgatói posztot tölti be. Marco Santori, a Kraken korábbi jogi igazgatója szintén csatlakozott a Janover igazgatótanácsához. A cég eddig 42 millió dollárt gyűjtött átváltható kötvények révén Solana vásárlási terveihez. Azt is kiemelték korábban, hogy céljuk egy vagy több validátor működtetése is, hogy részt vegyenek a Solana proof-of-stake hálózatának fenntartásában. A kriptopiaci kaland kezdete óta a Janover részvényárfolyama is meglódult. Az április eleji bejelentést követően több mint 1700%-kal ugrott meg a részvény ára, amikor részvényenként 4 és 5 dollár körül kereskedtek velük.

A legutóbbi bevásárlás után április 15-én további 12%-kal, 73,74 dollárra emelkedett az ár, most pedig már majdnem 75 dollár. Azt azért tegyük hozzá, hogy a Janover azért nem fordul teljesen a kriptók felé. A cég mesterséges intelligenciával működtetett ingatlankereskedelmi platformja továbbra is működik, az alapító Blake Janover és Bruce Rosenbloom pénzügyi igazgató vezetésével. A SOL árfolyama aktuálisan: SOL Price SOL Price körül mozog, az elmúlt 7 napban közel 20%-os emelkedést produkálva.