Német politikusok féltik az USA-ban tartott aranyat
Évtizedeken át összeesküvés-elméletnek tűnt a gondolat, hogy Németország aranytartalékai – amelyek a világ második legnagyobb készletét jelentik – talán nincsenek biztonságban a New York-i Fed páncéltermeiben. Az utóbbi időben azonban átalakulóban van a politikai környezet Washingtonban, és egyre többen vetik fel a kérdést: vajon tényleg ott van még a német arany, ahol annak lennie kellene?
Németország aranytartalékait csak az Egyesült Államok előzi meg méret tekintetében. A német arany körülbelül 37 százaléka – nagyjából 1 236 tonna, mai értéken 113 milliárd euró – állítólag Manhattan mélyén, az amerikai központi bank őrizetében található. A második világháború utáni időszakban ez az elhelyezés biztonságos és előrelátó lépésnek számított: vészhelyzet esetén gyors hozzáférést biztosított dollárlikviditáshoz.
Most azonban egyes berlini politikusok újraértékelik ezt a régi feltételezést.
– Természetesen újra felmerül a kérdés – mondta nemrég Marco Wanderwitz, a jobbközép CDU (Kereszténydemokrata Unió) leköszönő képviselője a Bild napilapnak. Wanderwitz már 2012-ben is kétségeinek adott hangot a külföldön tárolt arany bölcsességével kapcsolatban. Akkor azt javasolta, hogy a német jegybank, a Bundesbank engedjen betekintést a tartalékok kezelésébe – vagy inkább szállítsa haza az aranyat.
Markus Ferber, szintén CDU-s politikus és az Európai Parlament képviselője, ugyanezt a vonalat viszi tovább. Szerinte szigorúbb ellenőrzésre van szükség: a Bundesbank hivatalos képviselőinek személyesen kell megszámolniuk az aranyrudakat és dokumentálni az eredményt.
Megkérdőjelezett bizalom a régi szövetségesben
Ezek a felvetések nem függetlenek attól az általánosabb bizalmatlanságtól, amely egyre erősebben jellemzi a német társadalom hozzáállását a háború utáni intézményrendszerhez. A közelmúltban meghozott döntés, amely eltörölte az évtizedek óta szent tehénként kezelt „adósságfék” szabályt, jelzi, hogy Németország hajlandó elmozdulni a korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott pénzügyi elvek felől. Ebben a légkörben már az is kérdésessé válik, hogy valóban önmagától értetődő-e az amerikai tárolás.
További feszültséget szült, hogy Elon Musk és a DOGE közösség tagjai is kétségbe vonták az amerikai aranytartalékok valódiságát, és formális auditot követeltek.
A német aranykészletek kezeléséért felelős Deutsche Bundesbank számára bármilyen instabilitásról szóló utalás kellemetlen. A jegybank eddig nyugodt és határozott álláspontot képviselt, visszautasítva minden kockázatra utaló feltételezést.
– A New York-i Fed megbízható és stabil partnerünk az aranykészlet tárolásában – jelentette ki Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke februári sajtótájékoztatóján. A bank pénteken is megerősítette: teljes a bizalmuk az amerikai jegybank munkatársai iránt. – Nem okoz álmatlan éjszakákat – tette hozzá.
De miért Amerikában őrzik a német aranyat?
A második világháború utáni időszakban, különösen a hidegháború idején, Németország számára stratégiai döntés volt, hogy aranytartalékait nem saját területén tárolja. A Szovjetunió közelsége, valamint a közvetlen katonai fenyegetés lehetősége miatt sokáig úgy vélték: a kincstári arany biztonságban csak a világ pénzügyi központjaiban lehet – különösen az Egyesült Államokban.
A döntés mögött pénzügyi megfontolások is álltak. Az 1944-ben létrejött Bretton Woods-i rendszer alapján a világ valutái a dollárhoz kötődtek, a dollár pedig aranyalapú volt. Németország gyors gazdasági fellendülése és exporttöbblete révén jelentős dollártartalékokat halmozott fel, amelyeket aranyra váltott. Az arany azonban nem mozdult: maradt ott, ahol a dollár is keletkezett – a New York-i Federal Reserve páncéltermeiben.
Egy másik gyakorlati szempont az volt, hogy válság idején a New Yorkban őrzött arany azonnali hozzáférést biztosított volna a dollárlikviditáshoz. Ezt akkoriban ésszerű pénzügyi biztosítékként értékelték. És nem utolsósorban ott volt a szimbolikus tényező is: a világháború utáni Nyugat-Németország politikailag és gazdaságilag is erősen kötődött az Egyesült Államokhoz, amely akkoriban a világ legstabilabb hatalmának számított.
2013-ban, a populista hangulatok és az eurózóna körüli instabilitás idején a „teljesen magabiztos” Bundesbank több száz tonna aranyat szállíttatott haza Párizsból – a lépést akkor a szuverenitás szimbolikus visszaállításának tekintették. A bank érvelése szerint, mivel Franciaország és Németország közös valutát használnak, már nem volt stratégiai indoka az ottani tárolásnak.
Árnyék a múltból: vajon tiszta-e a német arany eredete?
Sokakban most, a német aranykészlet kapcsán felmerülhet a kérdés: nem származik-e mindez részben a második világháború idején elrabolt vagyonból, különösen a zsidó áldozatok kincseiből?
A kérdés nem alaptalan. A náci Németország valóban hatalmas mennyiségű aranyat zsákmányolt a háború alatt – magánszemélyektől, megszállt országok központi bankjaiból és különböző forrásokból. A háború után a szövetségesek létrehozták a Tripartite Gold Commission nevű szervezetet, amelynek célja az volt, hogy az állami szinten elrabolt aranyat visszajuttassa eredeti tulajdonosainak. A magánvagyonok nagy részét azonban soha nem sikerült maradéktalanul visszaszolgáltatni – ezek egy része beolvadt a náci gazdaságba.
A Bundesbank mai aranytartalékai hivatalosan az 1950-es és 1960-as évek gazdasági fellendülése, a német exporttöbblet és a Bretton Woods-i rendszer révén gyarapodtak, így jogilag „tiszta” eredetűek. Ennek ellenére a történelmi háttér és a múlt sötétebb fejezetei időről időre felbukkannak a viták során – különösen, ha az arany őrzési helyéről, biztonságáról vagy szimbolikus értékéről van szó.
Ma már Németország aranytartalékainak több mint fele Frankfurtban található. 13 százalékukat Londonban őrzik. Ám az a rész, amelyet New Yorkban tárolnak – és amely valaha az atlanti bizalom szimbóluma volt –, most aggasztóbb tekinteteket vonz, mint valaha.
Hát igen, a bizalom aranyat ér…