Az USA egyetlen kapcsolóval távolról is leállíthatja Európa fegyvereit?
Az európai hadseregek technológiai függetlensége az elmúlt évtizedekben nem volt igazán kérdéses. A NATO védelmi ernyője alatt működő országok számára természetesnek tűnt az amerikai hadiipari függőség, hiszen Washington stratégiai szövetségesként évtizedeken keresztül biztosította a legmodernebb fegyvereket, valamint a szükséges technológiai és logisztikai támogatást. Mára azonban egyre többen teszik fel a kérdést: mennyire biztonságos ez a függőségi viszony? És vajon tényleg létezhetnek olyan titkos „leállító kapcsolók”, amelyek az amerikai fegyvereket szükség esetén működésképtelenné teszik?
Ez a félelem nem új keletű. Már a hidegháború idején is felmerült a gyanú, hogy az amerikai fegyverrendszerek tartalmazhatnak olyan rejtett mechanizmusokat, amelyek lehetetlenné teszik a használatukat, ha az Egyesült Államok nem hagyja jóvá az adott műveletet. Az elmúlt évek geopolitikai átrendeződése, különösen a Trump-adminisztráció Nyugat-Európával szembeni éles kritikája és Oroszországgal, valamint Kínával való közeledése, új lendületet adott ezeknek az aggodalmaknak.
A kérdés még nagyobb figyelmet kapott, miután JD Vance amerikai alelnök a Müncheni Biztonsági Konferencián kijelentette: „Európa legnagyobb fenyegetése nem kívülről érkezik, hanem belülről fakad.” Ez a megjegyzés, amely a transzatlanti viszony törékenységét hangsúlyozta, diplomáciai vihart kavart. A beszéd után Vance találkozott Alice Weidellel, a német ellenzéki AfD vezetőjével – egy olyan gesztus, amely nyílt csapásként értékelhető Olaf Scholz német kancellár számára.
Mindez arra enged következtetni, hogy Európa számára egyre égetőbb kérdés: mi történne, ha egy katonai válsághelyzetben az amerikai fegyverrendszerek hirtelen leállnának? És vajon az Egyesült Államok, amely egyre inkább a saját érdekeit helyezi előtérbe, tényleg megbízható partner marad a kontinens védelmében?
Vajon tényleg létezik a titkos kapcsoló?
Néhány európai kormány aggodalommal figyelte, hogy Donald Trump elnök ideiglenesen visszavonta a katonai segélyt Ukrajnától, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy múlt havi találkozón az Ovális Irodában vitába keveredett vele.
A titkos „leállító kapcsolók” létezését eddig még soha nem sikerült bizonyítani, de nem is zárható ki. Richard Aboulafia, az AeroDynamic Advisory (Ann Arbor, Michigan) légiközlekedési tanácsadó cég szakértője szerint elméletileg akár egy egyszerű szoftverkód segítségével is deaktiválni lehetne bizonyos fegyverrendszereket, így ez a lehetőség mindenképpen fennáll.
Európa valódi veszélye az USA-tól való függőségben rejlik
Európa számára azonban nem a titkos „leállító kapcsolók” jelentik a legnagyobb fenyegetést, hanem az a tény, hogy hadereje nagymértékben függ az Egyesült Államoktól az alkatrészek és a karbantartás terén. Az Európában 2019 és 2023 között vásárolt importált katonai felszerelések 55 százaléka az USA-ból származott – ez 35 százalékos növekedést jelent az előző ötéves időszakhoz képest. Egyetlen példát említve: az Európában jelenleg szolgálatban lévő ötödik generációs, csúcstechnológiás vadászgépek több mint fele amerikai gyártmány.
Mindezek az amerikai fegyverek folyamatosan az Egyesült Államokból érkező alkatrészellátásra, lőszer-utánpótlásra és szoftverfrissítésekre szorulnak ahhoz, hogy működőképesek maradjanak. A fejlettebb katonai eszközöket pedig rendszeresen vissza is küldik az USA-ba karbantartásra.
Ezen túlmenően Európa fegyveres erői teljes mértékben az amerikai támogatásra támaszkodnak a kommunikáció, az elektronikus hadviselés, valamint a hírszerzés, megfigyelés, szoftveres vezérlés és felderítés terén.
A transzatlanti katonai szövetség meggyengülése – amely az elmúlt 80 évben a globális biztonság sarokköve volt – néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt. Azonban az új geopolitikai realitások, Moszkva fokozódó fenyegetése és Washington elkötelezettségének bizonytalansága miatt az európai politikusok egyre inkább újraértékelhetik ezt a függőségi viszonyt.
Csakhogy a Dán Királyi Légierő amerikai F-35-ös vadászgépeket használ, ami megnehezítheti azok bevetését az amerikai erők ellen egy konfliktus esetén. Még ha nincs is bennük titkos „leállító kapcsoló”, az amerikai védelmi vállalatok egyszerűen leállíthatják a karbantartást és a szoftverfrissítéseket, ami miatt a gépek rövid időn belül használhatatlanná válnának.
Még azok az előrehaladott vadászgépek is, amelyeket Európában terveztek és építettek, az Egyesült Államok által biztosított biztonságos kommunikációs rendszerekre és GPS-navigációra támaszkodnak.
Az egyik legkritikusabb kérdés, amellyel Európa szembesülhet egy olyan világban, ahol nincs amerikai támogatás, az Egyesült Királyság nukleáris fegyverei. A hidegháború kezdete óta az összes NATO-tag európai ország az Egyesült Államok „nukleáris ernyője” alá tartozott, ami azt jelenti, hogy Washington vállalta, hogy minden eszközzel – beleértve az atomfegyverek használatát is – megvédi őket egy támadás esetén.
Mindeddig az a felfogás uralkodott, hogy az úgynevezett „kölcsönös megsemmisítés” fenyegetése visszatartotta Európa ellenfeleit, különösen Oroszországot, attól, hogy támadást fontolgasson a kontinens ellen. Bár ilyen konfliktus eddig nem történt, ha az Egyesült Államok kivonulna nukleáris védelmi szerepéből, Európa hirtelen sebezhetőbbé válhatna egy külső támadással szemben, mint bármikor a második világháború óta.
Európa jövője az amerikai védelmi ernyőn múlik
Jelenleg mindössze két európai ország rendelkezik saját nukleáris arzenállal: az Egyesült Királyság és Franciaország. Franciaország már felajánlotta, hogy kiterjeszti saját „nukleáris védőernyőjét” Németországra, bár Berlin egyelőre nem hozott végleges döntést ebben az ügyben. Ugyanakkor Franciaország nukleáris fegyverkészlete viszonylag kicsi: becslések szerint mintegy 300 robbanófejjel rendelkezik, ami jelentősen elmarad Oroszország állítólagos közel 6000 nukleáris töltetétől.
Az Egyesült Királyság megerősíthetné Európa nukleáris védelmét azzal, ha kiterjesztené saját „nukleáris ernyőjét” a kontinensre. A probléma ezzel az, hogy az ország összes nukleáris rakétája – amelyeket tengeralattjárók fedélzetén telepítettek – amerikai tervezésű és gyártmányú. A lehetséges „leállító kapcsolók” meglétén túlmenően ezek a rakéták rutinszerűen visszakerülnek az Egyesült Államokba, a georgiai King’s Bayben található létesítménybe karbantartásra. Ez azt jelenti, hogy hosszú távon nem maradnának működőképesek amerikai támogatás nélkül.
Egyre több európai politikus kezdi komolyan mérlegelni, hogy a jövőben Amerika támogatása már nem garantált. Ezt erősítette meg Joachim Finkielman is, a DI Danish Defence and Security Industries igazgatója, amely a dán védelmi szektorban működő vállalatok érdekeit képviseli.
„Sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni” – mondta a Financial Times-nak. „De eddig nem éreztünk változást az Egyesült Államokkal való kapcsolatunkban.”
Finkielman arra is rámutatott, hogy bár az európai hadseregek nagymértékben függnek az amerikai támogatástól, ez a függőség nem teljesen egyoldalú. Számos amerikai védelmi vállalat – köztük az F-35 vadászgép egyes alkatrészeinek előállítása terén – maga is támaszkodik a dán iparra.
Még kérdés, hogy az Egyesült Államok és Európa közötti látszólagos politikai eltávolodás csupán egy átmeneti hullámvölgy lesz, vagy egy tartós szakadás kezdetét jelenti. A legnagyobb vesztes talán éppen az amerikai védelmi ipar lehet, hiszen Európa bizalma az Egyesült Államok állandó támogatásában volt az a tényező, amely eredetileg az amerikai fegyverekhez való erős kötődést kialakította.
Ugyanakkor Európa számára a jelenlegi helyzet nem csupán kockázatokat, hanem lehetőségeket is hordoz. Ha az amerikai támogatás megbízhatatlanná válik, a kontinens országai kényszerhelyzetbe kerülhetnek, hogy saját ipari és katonai kapacitásaikat fejlesszék, vagy új szövetségeseket keressenek. Az elmúlt hónapokban egyre több európai politikai vezető beszél arról, hogy ideje újragondolni a kontinentális védelmi együttműködést és csökkenteni a transzatlanti függőséget.
Lehet azonban, hogy már túl késő visszafordítani ezt a folyamatot. Mióta Donald Trump januárban hivatalba lépett, az amerikai fegyvereladások visszaestek, miközben az európai gyártású fegyverek iránti kereslet jelentősen megugrott. Az igazi kérdés most az, hogy Európa képes lesz-e önálló stratégiát kidolgozni, vagy továbbra is a NATO-ra támaszkodik, amelynek stabilitását egyre inkább politikai érdekek és személyes döntések befolyásolják.