Női vezetők fegyvert követelnek a nők számára – de a harcot a férfiak vívják meg?
A modern társadalomban a nemek közötti egyenlőség kérdése számos területen vitákat generál, de a katonai szolgálat és a háborús szerepvállalás talán az egyik legélesebb kérdés.
Míg a legtöbb országban a nők számára egyre több lehetőség nyílik a munkaerőpiacon és a politikában, a háborús kötelezettségeket továbbra is szinte kizárólag a férfiak viselik. A német politikai vitákban is felmerült a sorkötelezettség visszaállítása, amely újra napirendre helyezte a kérdést: ha az egyenlőség elve fontos, akkor a katonai kötelezettségek is mindenkire vonatkozzanak?
A sorkötelezettség és a nemek közötti egyenlőség kérdése világszerte egyre nagyobb figyelmet kap. Míg a nők joggal követelik az egyenlőség előnyeit – például az azonos munkáért járó azonos bért –, gyakran elutasítják annak árnyoldalait, különösen a katonai szolgálatot és a harci bevetéseket.
Németországban jelenleg is élénk vita folyik a sorkötelezettség esetleges visszaállításáról. Az új CDU–SPD-kormány mérlegeli ezt a lehetőséget, amelynek kapcsán felmerült a kérdés: amennyiben a döntés megszületik, vonatkoznia kellene-e a nőkre is?
A kérdés nem új keletű: 2001-ben a német Bundeswehr történetében először vettek részt nők harci kiképzésen és hadgyakorlaton. (A fotón Dajana Bartczewski közkatona éppen terepszínű festéket ken egy férfi katona arcára a gyakorlat során, amelyet Augustdorfban tartottak. Archív felvétel)
A nemek közötti egyenlőség kérdése Németországban különösen éles, ahol a progresszív értékrend összeütközik a sorkötelezettség visszaállításának tervével. A vita arról is szól, hogy ha a döntés megszületik, akkor a nőkre is vonatkozzon-e, akár frontvonalbeli harci beosztásban is.
A német közbeszédben is megjelentek a sorkötelezettség és a nemek közötti egyenlőség kapcsolatát boncolgató vélemények. Marie-Luise Goldmann, a Welt egyik női szerzője valószínűleg egyetértene azzal a nézettel, hogy a katonai szolgálatnak mindkét nemre egyformán kellene vonatkoznia. Írásában így fogalmazott:
„A sorkötelezettség visszaállításáról szóló vita középpontjában egy kérdés áll: vonatkozzon-e ez a nőkre is? A pragmatikus érvek mellett erkölcsi szempontok is felmerülnek. Végső soron a nők megkímélése nem igazságos.”
Goldmann felidézi, hogy Karl-Theodor zu Guttenberg 2011-ben, 55 év után felfüggesztette a sorkötelezettséget, azonban a jelenlegi bizonytalan világpolitikai helyzet miatt egyre többen sürgetik annak újbóli bevezetését. A fő cél ezzel a Bundeswehr súlyos személyzethiányának orvoslása lenne.
A törvényi háttér azonban nem egyszerű. A német Alaptörvény 12a. cikke értelmében a Bundestag egyszerű többséggel dönthet a férfiak sorkötelezettségének visszaállításáról. Azonban ahhoz, hogy a nők számára is kötelezővé váljon a katonai szolgálat, az Alaptörvényt módosítani kellene, amelyhez kétharmados többség szükséges mind a Bundestagban, mind a Bundesratban.
Goldmann arra is rámutat, hogy más országokban már léteznek példák a nemek közötti egyenlőség katonai alkalmazására. Norvégiában a nőket ugyanúgy besorozzák, mint a férfiakat, míg olyan államokban, mint Kuba, Bolívia és Eritrea, a kötelező katonai szolgálat nem tesz különbséget a nemek között. A szerző szerint a nők nem várhatnak arra, hogy a férfiak önként lemondjanak kiváltságaikról – nekik maguknak kellene megmutatniuk az utat.
Mindazonáltal még azokban az országokban is, ahol nőket is besoroznak, kérdéses, hogy valóban létezik-e teljes nemi egyenlőség a hadseregben. Izrael például a világ egyik legismertebb hadereje, amely a hivatalos politika szerint a nemek egyenlőségére törekszik. A gyakorlatban azonban a női katonák többsége nem kap harci beosztást. A 2014-es gázai háború idején például az izraeli hadsereg adatai szerint a női katonák kevesebb mint négy százaléka szolgált harci egységekben, például gyalogosként vagy vadászpilótaként, míg a legtöbben támogató feladatokat láttak el.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az izraeli hadsereg női katonái ne harcoltak volna, vagy ne vesztették volna életüket a fronton. 1962 óta több mint 500 női katona esett el, bár a harci halálesetek nemek közötti aránya továbbra is erőteljesen a férfiak felé billen.
Goldmann következtetése szerint, bár Németországban egyre nagyobb hangsúlyt kap a valódi egyenlőség kérdése, viszonylag kevés nő támogatja nyíltan azt az elképzelést, hogy a katonai kötelezettségek is egyenlően vonatkozzanak rájuk. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban például sok nő elutasítja a katonai szolgálatot, de eközben támogatja az egyenlő bérezést, a szavazati jog egyenlőségét és más társadalmi egyenlőségi törekvéseket. A szerző szerint azonban, ha a nők joggal követelik az egyenlőséget az élet más területein, akkor az elvárásnak a katonai szolgálat esetében is érvényesülnie kellene.
Európai női vezetők és a háborús politika
Egyre több sajtóorgánum emeli ki és dicséri azokat az európai női politikai vezetőket, akik határozottan támogatják Ukrajnát és a háborús politikát. A New York Post például „Íme a kemény női vezetők, akik szembeszállnak Vlagyimir Putyinnal” című cikkében olyan politikusokat mutat be, mint Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Sanna Marin, Finnország volt miniszterelnöke és Kaja Kallas, Észtország miniszterelnöke.
Miközben ezek a politikusok folyamatosan a háború folytatására és további fegyveres támogatásra ösztönöznek, ők maguk biztonságban maradnak nyugat-európai irodáikban, több száz vagy akár több ezer kilométerre a frontvonaltól.
A New York Post külön kiemeli Baerbock szerepét, aki kezdettől fogva az egyik leghatározottabb támogatója Ukrajna felfegyverzésének. Mindezek ellenére fontos megjegyezni, hogy Baerbock és a többi európai női vezető soha nem fog személyesen részt venni a harcokban. Egyikük sem ukrán, mégis aktívan befolyásolják Ukrajna politikai és katonai döntéseit, egy olyan országban, amely már most is súlyos demográfiai válsággal küzd.
A Gallup Research friss felmérése szerint az ukrán lakosság többsége a háború tárgyalásos lezárását támogatná, még akkor is, ha ez bizonyos területek elvesztésével járna.
Ez aztán a női vezetői erő… Vagy mégsem?
A háború és a nemek közötti egyenlőség paradoxona
A modern társadalmakban a nemek közötti egyenlőség elve egyre nagyobb szerepet kap, ugyanakkor a háborús kötelezettségek terén továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak. Az ukrajnai háború élesen rávilágított arra, hogy a nők és férfiak eltérő módon viselik a konfliktus terheit.
Míg az ukrán férfiak számára a behívó elkerülhetetlen volt, és sokakat akár erőszakkal is besoroztak, addig a nők mentesültek a katonai szolgálat alól, és tömegesen hagyhatták el az országot. Bár egy részük valóban veszélyben volt, sokan olyan lehetőséget láttak a helyzetben, amely új életet biztosíthat számukra Nyugat-Európában. A társadalmi szerepek klasszikus modellje – amelyben a férfiak háborúba vonulnak, a nők pedig otthon maradnak – alapjaiban megváltozott, ami felveti a kérdést: vajon miért harcolnak a férfiak egy olyan világért, amelyben az egyenlőség csak bizonyos területeken érvényesül?
Az ukrán társadalom reakciója is vegyes volt. A közösségi médiát elárasztották azok a felvételek, amelyeken katonai behívók elől menekülő férfiakat az utcán tartóztatnak fel, és kényszerrel sorozták be őket. Sokan nem önként vállalták a háborút, hanem a körülmények miatt voltak kénytelenek részt venni benne.
Ha a nemek közötti egyenlőség valóban átfogó elvként érvényesülne, akkor a katonai kötelezettségeknek is egyenlően kellene oszlania. A férfiak számára egy lövészárokban túlélni a tüzérségi támadásokat, FPV drónok célpontjává válni, vagy elveszíteni egy végtagot egy gránátszilánk miatt sokkal nagyobb áldozat, mint például a történelem során korábban tapasztalt politikai vagy társadalmi diszkrimináció.
Kétségtelen, hogy a nők is számos történelmi hátrányt szenvedtek el, és jogfosztottságuk hosszú időn át fennállt. Ugyanakkor a háború borzalmai és a tömeges kényszersorozás által okozott szenvedés olyasvalami, amit a férfiak évszázadok óta aránytalanul nagyobb mértékben tapasztalnak meg. Ha a modern társadalmak valódi egyenlőséget akarnak, akkor érdemes feltenni a kérdést: vajon az egyenlőség csupán a jogokra, vagy a kötelezettségekre is vonatkozik?
Egyenlőség a jogokban – és a kötelezettségekben?
A nemek közötti egyenlőség kérdése gyakran a jogok és lehetőségek szintjén merül fel, ám kevesebb szó esik arról, hogy mindez milyen kötelezettségekkel jár. A katonai szolgálat és a háborús szerepvállalás egyike azoknak a területeknek, ahol ez az ellentmondás élesen megmutatkozik. Ha az egyenlőség valóban alapérték, akkor vajon készen áll-e a társadalom arra, hogy ezt a kötelezettségekre is kiterjessze?