Akár 125 ezer dollárig is emelkedhet a BTC, miközben riválist kapott az XRP

A bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) a kriptovaluta-piac vezető projektje, teljesítménye pedig az elmúlt időszakban elhatárolódott az altcoinoktól. Az eszköz árfolyamának a mozgása természetesen hatással van az altcoinokra is és a piac fő mozgatórugója. Egyes elemzők szerint az új történelmi csúcs (109 000 dollár) után azonban időre lesz szükség, mire újra meg tudja dönteni azt.

Hasonlóan, az ethereum ETH Price ETH Price (ETH) is a piac élmezőnyébe tartozik, a két eszköz pedig együttesen a kriptovaluta-piac 80%-át teszi ki. A digitális eszközök elemzői szerint a lokális mélypontokon azonban túl vagyunk, a következő célárfolyam pedig 125 000 dollár lehet a BTC számára és 4000 dollár az ETH számára.

Akik azonban a kisebb kapitalizációs projektekre figyelnek, ők a Remittix előértékesítésével vannak elfoglalva. Az új eszköz természetesen profitálhat a „nagyok” növekedéséből, mutatjuk, hogyan.

Ezért lett a bitcoin a digitális arany!

A pénzügyi piac veszélyes lehet azok számára, akik nem megfelelő alapossággal közelítik meg. Ez elsősorban azért van így, mert könnyű rossz időben vagy rossz eszközbe fektetni. A bitcoin (BTC) azonban továbbra is az egyik legbiztonságosabb és legjövedelmezőbb eszköz lehet hosszú távon.

A BTC árfolyam-előrejelzései kapcsán szinte biztosak lehetünk benne, hogy a 100 000 dolláros árfolyam nem a végállomás volt. Miután tavaly decemberben ezt megdöntötte az eszköz, így a historikus adatok alapján néhányan fél-egymillió dolláros árfolyamot tippelnek a következő évekre, évtizedekre. Rövid távon azonban a 125 000 dolláros célárfolyam lehet a legreálisabb.

Elérheti-e az ETH a 4000 dolláros árfolyamot?

Az ethereum (ETH) történelmi csúcsát 2021-ben érte el, amikor túllépett a 4800 dolláron. Az elmúlt három évben azonban meg sem tudta közelíteni ezt, az 50 napos mozgóátlagról való többszöri visszapattanás ugyanakkor most megteremti az esélyét annak, hogy ismét 4000 dollár feletti árfolyamot láthassunk a legnagyobb altcointól. Ez lehet az első szintje annak, hogy a történelmi csúcsról kezdjünk el beszélni.

A bálnák új kedvence EZ a kriptovaluta lehet!

A Remittix tranzakciós-ökoszisztéma nemrégiben került be a köztudatba, amikor a projekt mögött álló csapat bejelentette az $RTX tokent. Az eszköz jelentős figyelmet kapott a befektetői körökben, az elkövetkező hetekben pedig várhatóan belép a tömeges elfogadás szakaszába. A kampány már zajlik, a korai befektetők pedig felvették pozícióikat.

Az $RTX token a kriptovaluta-alapú fizetés alapjául szolgálhat a következőkben, hiszen magas potenciális hozamával, az elemzők szerint akár 500-szorosára is nőhet. Jelenleg több mint 12 000 tárca vásárolt ebből a forradalmi eszközből, a finanszírozás mértéke pedig átlépte a 11,2 millió dollárt.

Elemzők szerint az RTX token értéke 100-500-szoros növekedést produkálhat, amennyiben belépünk az altcoin szezonba, és az ETH túllép a 4000 dolláron, valamint a BTC is megugorja a 125 000 dolláros árfolyamot.

Használd ki most a Remittix által hirdetett kampányt, és szerezd be az előértékesítés során a 0,0539 dolláros árfolyamon elérhető eszközt az alábbi linkeken keresztül. Amennyiben megfogott a projekt által kínált technológia, járj utána magad a siker útjának!

Ismerd meg a PayFi jövőjét, tudj meg többet a Remittixről az alábbi linkeken keresztül:

Weboldal: https://remittix.io/
Közösségi oldalak: https://linktr.ee/remittix

***Figyelem! Fenti írásunk egy támogatott vendégtartalom. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***