Egyre több állam tesz lépéseket a Bitcoin-tartalékok felé az USA-ban
Az arizonai szenátus nemrégiben jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a Bitcoin tartalékként való felhasználását az államban.
A dokumentumot Wendy Rogers republikánus törvényhozó terjesztette elő, és a Szenátus Ügyrendi Bizottsága elé kerül végső vitára és módosításra. Ezt követően a képviselőház elé terjesztik, majd a kormányzónak kell döntenie a végleges elfogadásáról. A Bitcoin-tartalékok lehetővé tenné például az USA-ban található nyugdíjalapok számára, hogy eszközeiket kriptovalutába fektessék, ami az alternatív megtakarítási formák iránti növekvő igényeket is kielégítheti. Felmérések szerint az amerikai Z és alfa generáció majdnem 20%-a nyitott lenne arra, hogy kriptovalutában kapjon nyugdíjat, míg 78%-uk nagyobb bizalmat mutatott az alternatív nyugdíj-megtakarítási lehetőségek iránt a hagyományos nyugdíjalapokkal szemben.
A törvényjavaslat azonban negatív érzéseket is kiváltott. Kritikusai szerint a Bitcoin-tartalék elfogadása kockázatos, mivel a kriptovaluta árfolyama erősen volatilis, és túl instabil ahhoz, hogy egy állam elsődleges eszközforrásként támaszkodjon rá. Az áringadozások jelentős kihívásokat okozhatnak, különösen az állami költségvetés szempontjából. Ezenkívül a szövetségi szintű kriptovaluta-szabályozás hiánya is bizonytalanságot okoz, ami tovább bonyolíthatja az állami szintű integrációt. Ugyanakkor a kezdeményezés támogatói szerint egy Bitcoin-tartalék létrehozása előnyökkel járhat, például blokklánc-technológiával foglalkozó cégek és tehetségek vonzásával, ami hosszú távon gazdasági fellendülést hozhat Arizonának.
Más államok hasonló kezdeményezései
Amennyiben Arizona sikeresen bevezeti a Bitcoin-tartalékot, az példát mutathat más államok számára is. Legalább 13 hasonló törvényjavaslat van különböző stádiumban más államokban, például Massachusettsben, Pennsylvaniában, Kansasban, New Hampshire-ben, Wyomingban, Ohióban, Utahban és Észak-Dakotában.
A Bitcoin állami szintű szabályozása ugyanakkor hosszú és összetett folyamat. Az elfogadás és integráció jelentős idő- és erőforrás-befektetést igényel, különösen az átfogó jogszabályok és pénzügyi keretrendszerek kialakítása terén. A kezdeményezés globális szempontból is érdekes, hiszen ha megfelelően végrehajtják, az erősítheti a Bitcoin elfogadottságát nemcsak magánszemélyek és vállalatok, hanem kormányzati intézmények körében is.
Az USA-abn a Bitcoin-tartalékok létrehozásáról szóló kezdeményezések egyre nagyobb támogatást élveznek, különösen Donald Trump elnök kriptopárti politikájának és kriptopolitikai rendeleteinek köszönhetően. Az arizonai törvényjavaslat most új lendületet adhat a kriptovaluták szélesebb körű elfogadásának, és megnyithatja az utat egy új pénzügyi korszak előtt.