A Silk Road frissen szabadult alapítója legalább 430 bitcoinnal rendelkezhet

Ross Ulbricht, a Silk Road illegális online piactér alapítója, nemrég szabadult a börtönből, miután Donald Trump ígéretéhez híven megadta neki az elnöki kegyelmet. A platformon több százezer bitcoin fordult meg az évek során, az FBI pedig 144 ezer BTC-t foglalt le, melyeket az amerikai kormány később árverések során értékesített.

A Coinbase ügyvezetője szerint azonban Ross Ulbricht továbbra is több száz bitcoinnal rendelkezik. Conor Grogan azonosította azokat a tárcákat, melyek a Silk Road alapítójához kapcsolódnak, ugyanakkor 13 éve érintetlenek.

Ross Ulbricht története

Ross Ulbrichtot az amerikai hatóságok 2013-ban tartóztatták le, miután sikerült azonosítani, hogy ő üzemelteti a Silk Road illegális piacteret. A Tor hálózatán elérhető webáruházon kábítószereket, hamis iratokat és egyéb tiltott árukat lehetett megvásárolni, amiért bitcoinban BTC Price BTC Price (BTC) lehetett fizetni.

A vádak alapján Ross Ulbrichtnak életfogytiglani börtönbüntetéssel kellett szembenéznie, a vádak között pedig kábítószer-kereskedelem szervezése, pénzmosás, hackeléshez kapcsolódó bűncselekmények és bűnszervezet működtetése álltak. Egyes források szerint azt is számításba vették az ügyészek, hogy Ulbricht megkísérelt bérgyilkosságot szervezni a platform felhasználói között zajló konfliktusok megoldására, bár ezeket sosem sikerült bebizonyítani.

Ross Ulbricht ügyével a kriptovaluta-közösség is aktívan foglalkozott. Végül Donald Trump karolta fel kampányában a Silk Road alapítóját, mivel állítása szerint Ulbricht édesanyja és a Libertárius mozgalom is aktív támogatója volt. Végül beiktatását követően második napján elnöki kegyelmet adott a feketepiac alapítójának.

Ennyi bitcoinnal rendelkezik Ulbricht

A Silk Road platform bezárását követően 2014-15 körül árverezésre kerültek a digitális eszközök. Egy 2014-es árverésen Tim Draper, kockázatitőke-befektető, 30 ezer BTC-t vásárolt meg az FBI-tól, azonban most egy több mint 13 éve érintetlen tárcán Conor Grogan, a Coinbase ügyvezetője, azonosította az Ulbricht által birtokolt készleteket.

Grogan szerint több tucat tárcán vannak szétszórva az Ulbricht által birtokolt BTC-k, amelyek összesen 47 millió dollárt érnek jelenlegi piaci áron. Ez 430 darab BTC-t jelent, ugyanakkor kérdés, rendelkezik-e még Ulbricht a kulcsokkal.

Mi a helyzet az adományokkal?

Ross Ulbricht, miután megkapta az elnöki kegyelmet, számos adományban részesült. A freeross.org oldalon szereplő címre eddig több mint 261 ezer dollárt küldtek már el, melyből a Kraken 111 ezer dollárnyi BTC-ért felelt. A kriptovaluta-tőzsde egy X-bejegyzésben népszerűsítette tettét.

Ulbricht életéről egyébként 2025-ben megjelenhet egy dokumentumfilm, mely az életéről és a bebörtönzésének a körülményeiről fog szólni. Kérdés, ilyen évtized után visszatérhet-e a közéletbe a megkérdőjelezhető múlttal rendelkező üzletember.