A WEF terve: szén-dioxid-kontroll és globális átszervezés
A közgazdaságtan legnagyobb előnye, hogy (ha őszintén és az adatok tiszteletben tartásával alkalmazzák) képes viszonylag pontosan megmérni az előrehaladást a költségekkel szemben. Ha az alapos számítás után az előnyök meghaladják a költségeket, akkor az adott gazdasági tevékenység gyümölcsöző lesz. A termelés, az innováció és a jólét objektív szemmel való értékelése elengedhetetlen a valódi közgazdaságtanhoz.
A probléma az, hogy a közgazdaságtan nemcsak matematikai tudomány, hanem (jobb kifejezés hiányában) társadalomtudomány is. Meg kell érteni az egyéni és a tömeglélektant, valamint ismerni kell az emberi érzelmek és vágyak következetlenségeit, ugyanúgy, mint a kínálat és kereslet kőkemény valóságát. Továbbá nem mindenki, aki gazdasági tanulmányokat folytat, az emberiség javát szolgálja.
A pénzügyi elitisták egy része arra törekszik, hogy a közgazdaságtan pszichológiai oldalának ismeretét a politikai eredmények társadalmi befolyásolására használja fel. Hallottuk már, hogy az atomtudomány vagy a genetikai tudomány olyan szörnyű hatalmat kínál, hogy rossz kezekbe kerülve ki tudja irtani a civilizációt. Ennél akár tovább is mehetünk: a gazdaságtudomány rossz kezekben minden más versenytársat felülmúl, mert arra használható, hogy örökre rabszolgasorba taszítsa az emberiséget.
Ez egy példa erre: Mi történik, ha a közgazdaságtant szélsőbaloldali aktivizmussal és koholt állításokon alapuló tudományos kultusszal kombinálják? Mi történik, ha egy csoport ultragazdag egyesíti erőforrásait, hogy megfojtsa a szabad piacot és manipulálja a gazdasági eredményeket? Mit kapunk, amikor a nemzetközi vállalatok hatalmas hálózata feladja a versenyt és a profitot a hatalom és az ellenőrzés hosszú távú programja érdekében?
Nos, vannak olyan alattomos programok, mint az ESG, és olyan csoportok, mint a Council For Inclusive Capitalism. A kormányok és a vállalatok közvetlen együttműködése egy bizonyos gondolkodásmód és életmód kikényszerítése érdekében. Ezt filantrópiának állítják be, holott valójában a zsarnokság összetett formája.
Ezek a konkrét erőfeszítések kudarcot vallottak, de nem a szabadságjogok és az alternatív média nagy küzdelmei nélkül. Az ESG többnyire halott, és amennyire tudni lehet, a Tanács a befogadó kapitalizmusért is megszűnt. Az e programok mögött álló emberek azonban továbbra is ugyanazokban a befolyásos pozíciókban vannak.
Ami a sokszínűség, egyenlőség és befogadás alcsoportot illeti, a népszerű médiában a woke modell összeomlóban van. A következő években egyre kevesebb progresszív szakértőt és tartalomkészítőt fogunk látni, akik a „társadalmi igazságosság” segítségével próbálják formálni a közvéleményt. Tudják, hogy az ő idejük lejárt. De az ESG másik fele, az éghajlatváltozási menetrend még mindig javában zajlik.
A Világgazdasági Fórum, a vezető globalista agytröszt, nemrégiben újabb információkat tett közzé, amelyekben bemutatták a szén-dioxid-adóztatás „igazságosságról, méltányosságról és DEI-ről” szóló terveiket. Amikor az „igazságosságról az éghajlatváltozásban” beszélnek, akkor egy olyan fejlődő projektre utalnak, amelynek célja, hogy a vagyont az első világbeli nyugati nemzetektől a harmadik világbeli országok kasszájába csoportosítsák át.
A globalisták újra akarják definiálni, hogyan számoljuk ki a növekedést az ő illuzórikus mérőszámaik szerint. Hogyan lehet számszerűsíteni a boldogságot, a méltányosságot vagy a környezeti tisztaságot, és hogyan lehet ezt hozzáadni a GDP-hez? Ez nem lehetséges, legalábbis nem elfogulatlanul.
Az olyan „virágos” terminológiának, mint a méltányosság és a befogadás, semmi köze a termeléshez vagy a gazdasági túléléshez. Sok közös vonásuk van azonban az ESG szociális mérnöki eszméivel, amelyeket a nyugati világ nagy része elutasít. Az „inkluzív kapitalizmusnak” klímaváltozási festést adnak.
A progresszívek gyakran elítélik a szabadpiaci profitmotívumot, mint „betegséget”, amely el fogja pusztítani a fajunkat, de a legrosszabb dolog, ami ma a nyugati világgal történhet, hogy a vállalati mogulok úgy döntenek, hogy nem érdekli őket többé a pénz. Amikor megagazdag narkopaták csoportjai felfedezik az ideológiát, és elkezdenek benneteket, engem és a társadalmat a kedvenc projektjüknek tekinteni, akkor a világ nagy bajban lesz. A legaggasztóbb az, hogy kaparásznak és kapálóznak a nagyobb hatalomért, miközben úgy tesznek, mintha „a mi érdekünkben” tennék.
Vajon néhányan közülük tesznek valami jót is? Persze, ez időnként megtörténik. De általában, amikor az elitek ígéretekkel vagy fenyegetésekkel próbálják befolyásolni a kultúrát, az eredmény katasztrofális.
Először ezt a valóságot kell megértenünk, mielőtt megérthetnénk a „nettó nulla” mozgalom mögött meghúzódó indítékokat. A szén-dioxid-adóztatás kitartó globalista nyomulásának semmi köze a bolygó megmentéséhez, ám ahhoz nagyon is van köze, hogy megváltoztassák a gazdasági környezet talaját. Ne feledjük, hogy a globalizmus nem más, mint a feudalizmus modernizált formája, amely szociálisan tudatos kormányzásnak adja ki magát.
Ezeket az embereket valójában nem érdekli a környezet vagy az egyenlőség; őket a környezetvédelmi adózás és a „méltányosság” érdekli. És ez a két dolog igen csak különböző.
Ne felejtsük el, hogy az éghajlatkutatók állításai az 1880-as évektől kezdve származó adatokon alapulnak, miközben úgy tesznek, mintha a Föld több millió éves hőmérséklet-története nem létezne. A múltban a hőmérséklet sokkal melegebb (és sokkal hidegebb) volt, mint ma, és a légkör szén-dioxid-tartalmának évmilliókra visszanyúló feljegyzései azt mutatják, hogy nincs ok-okozati összefüggés a szén-dioxid-kibocsátás és a felmelegedés között.
Abban a pillanatban, hogy a Föld éghajlatát azon a 140 évnyi aprócska szeleten kívül vizsgáljuk, amelyet a klímatudósok az adataikhoz használnak, az egész ember okozta globális felmelegedés elmélet darabokra hullik. Alig léptünk ki egy jégkorszakból, ezek az emberek máris 1,5 Celsius fokról beszélnek!
Nézzük inkább a globális gazdaság méltányossági modelljének rövid távú következményeit. Mi fog történni, ha a méltányosság fontosabbá válik az érdemeknél, és a nettó nulla fontosabbá válik a jólétnél?
A karbonkontroll: modern feudalizmus álcázva
Minél nagyobb önellátással rendelkeznek az emberek, annál szabadabbak lehetnek. Minél inkább függenek a rendszertől, annál könnyebben rabszolgasorba lehet őket taszítani. A szén-dioxid-kontroll olyan gazdasági környezetet teremt, amelyben az önellátás lehetetlen, mert az összes termelést az éghajlatváltozás kezeléséért felelős, önjelölt főpapok egy kiválasztott csoportjának kezébe összpontosítja. Ők választhatják meg önkényesen az adóterheket, és ők választhatják meg a termelés feltételeit. Ezért az elitek fogják ellenőrizni a termelési eszközöket, miközben azt mondják nekünk, hogy a szegénységben élők a haszonélvezők.
Ez a rendszer, amit globális „átszervezésnek” neveznek, valójában nem más, mint a nyugati társadalom lerombolása, hogy helyet csináljanak egy új sötét kornak. Ha az éghajlatváltozást a teljes földtörténeti időszak kontextusában vizsgáljuk, világossá válik, hogy az ember okozta globális felmelegedés elmélete nem állja meg a helyét. Ehelyett inkább a rövid távú gazdasági következményekre kellene összpontosítanunk.
A szén-dioxid-rendszer látszólag a globális szervezetek utolsó mentsvára a vagyon újraelosztásának igazolására. Ha ez kudarcot vall, nehéz megjósolni, mihez fognak folyamodni. Ki tudja, talán az is bekövetkezhet, hogy megpróbálják majd kirobbantani a harmadik világháborút (ez talán már el is kezdődött…) A lényeg az, hogy amit a globalisták tesznek, az nagyrészt a régi típusú centralizáció és oligarchia újrahasznosítása. Nevezzük ESG-nek, vagy szén-dioxid adónak, vagy DEI-nek, egy biztos, hogy mindezek a programok egy célt szolgálnak: a nyugati világ alapjainak átalakítását, hogy egy új, központosított rendszer vegye át a helyét.