Likviditási csapda: A pénzpolitika buktatói és a gazdasági torzulások
Sok közgazdász tévesen feltételezi, hogy a gazdasági tevékenység pontosan bemutatható a pénz körforgásaként.
Az egyik személy kiadása a másik személy bevételének részévé válik, és fordítva. Egy másik személy kiadása az első személy bevételét képezi. E feltételezés szerint a recessziók azért következnek be, mert az emberek – bármilyen pszichológiai okból – úgy döntenek, hogy csökkentik kiadásaikat és növelik megtakarításaikat.
Például, ha egyes emberek kevésbé magabiztosak a jövőt illetően, valószínűleg visszafogják kiadásaikat és „felhalmoznak” (megtakarítanak) több pénzt.
Ezáltal, amikor az emberek kevesebbet költenek, az szükségszerűen rontja mások helyzetét, akik szintén csökkentik kiadásaikat. Így egy ördögi kör alakul ki: az egyén bizalmának csökkenése arra készteti, hogy kevesebbet költsön és többet takarítson meg. Ez tovább csökkenti a gazdasági aktivitást, ami viszont még több megtakarításhoz és kevesebb kiadáshoz vezet.
Ezekből a hibás feltételezésekből kiindulva, hogy megakadályozzák a recesszió elhatalmasodását, a központi banknak növelnie kell a pénzkínálatot. És agresszíven csökkentenie kell a kamatlábakat. Úgy vélik, hogy ha az emberek több pénzt kapnak, növekszik a bizalmuk, és újra költeni kezdenek, ezzel helyreállítva a pénz „körforgását”.
Másrészt előfordulhat olyan helyzet, amikor a központi bank agresszív kamatcsökkentése olyan szintre hozza a kamatlábakat, hogy azok már nem csökkenthetők tovább. Ennek eredményeképpen a központi bank képtelen lesz élénkíteni a gazdaságot. Ezt a helyzetet „likviditási csapdának” nevezik. A likviditási csapda állítólag azért következhet be, mert az egyének azt feltételezik, hogy a kamatok elérték a mélypontot, és hamarosan emelkedni fognak. Ami tőkepiaci veszteségekhez vezethet a kötvények birtoklása miatt. Ezért az emberek pénz iránti kereslete rendkívül magas lesz. Ami azt jelenti, hogy „felhalmozzák” a pénzt, és nem hajlandók költeni. Függetlenül attól, hogy a központi bank mennyire próbálja növelni a pénzkínálatot.
A legtöbb szakértő úgy véli, hogy amikor az alacsony kamatpolitika hatástalanná válik, a monetáris hatóságoknak kell közbelépniük és költeniük. A költés bármilyen projektre irányulhat. Itt az a lényeg, hogy nagy mennyiségű pénzt kell a gazdaságba pumpálni a pénz- és hitelinfláció révén. Ez várhatóan növeli a fogyasztói bizalmat. A remélt magasabb bizalmi szint mellett a fogyasztók valószínűleg csökkentik megtakarításaikat és növelik kiadásaikat. Így helyreállítva a pénz „körforgását”.
A „likviditási csapda” a fogyasztói költés hiánya miatt alakul ki?
Egyes népszerű gondolatmenetek szerint a gazdasági jólét kulcsa az egyre növekvő pénzáramlás. Azt feltételezik, hogy a gazdasági növekedést a költés hajtja. Amikor az emberek többet költenek, az azt jelenti, hogy kevesebbet takarítanak meg. Ezzel szemben, amikor kevesebbet költenek, több megtakarításuk van. A megtakarítást ebben az érvrendszerben rossznak tekintik a gazdaság számára. Minél többet takarítanak meg az emberek, annál rosszabb lesz a helyzet. E szerint az elmélet szerint a „likviditási csapda” a túlzott megtakarításból és a költés hiányából fakad.
Figyeljük meg azonban, hogy az emberek végső soron nem pénzzel fizetnek, hanem azokkal a javakkal, amelyeket megtermeltek. A pénz elsődleges szerepe a csereeszköz funkció betöltése. Így a javak iránti keresletet a javak termelése korlátozza, és nem a pénz mennyisége önmagában. (A pénz szerepe az áruk cseréjének elősegítése.)
Azt állítani, hogy az emberek szinte korlátlan pénz iránti kereslettel rendelkezhetnek—ami korlátlan megtakarításhoz és „likviditási csapdához” vezetne—azt feltételezné, hogy senki sem cserél árut. Nyilvánvaló, hogy ez nem reális elképzelés, különösen annak fényében, hogy az egyéneknek javakra van szükségük létezésük fenntartásához.
Mivel a pénz csereeszköz, csak arra képes, hogy megkönnyítse az egyik termelő áruinak más termelő áruira történő cseréjét. A pénz által nyújtott csereeszköz-szolgáltatásnak semmi köze sincs a fogyasztási javak termeléséhez önmagában. A fogyasztási javak mennyiségének növekedését a termelés, a megtakarítás és a tőkejavak felhalmozása teszi lehetővé. Minél több tőkejavak (pl. eszközök, gépek) állnak rendelkezésre, annál hatékonyabban képesek az emberek nagyobb mennyiségű és jobb minőségű javakat előállítani.
Az úgynevezett „likviditási csapda” nem a pénz iránti kereslet hirtelen növekedése miatt alakul ki a fogyasztók körében. Hanem a laza monetáris politikák következményeként, amelyek károsítják és torzítják a termelést, a megtakarításokat és a tőkestruktúrát.
A „likviditási csapda” és a megtakarítások zsugorodása
Amíg a megtakarítások növekedési üteme pozitív marad, ez képes fenntartani a termelő és fogyasztó tevékenységeket. A probléma akkor kezdődik, amikor a laza monetáris politikák következtében egy olyan termelési struktúra alakul ki, amely sokkal több termelői és fogyasztói javat köt le, mint amennyit képes előállítani és fenntartani. A túlzott fogyasztás a tőke- és fogyasztási javak termeléséhez képest a megtakarítások és a tőke csökkenéséhez vezet. Ez pedig gyengíti a támogatást a termelési struktúra különböző szakaszaiban foglalkoztatott egyének számára. Aminek eredményeként a gazdaság recesszióba zuhan.
Amikor a gazdaság a megtakarítások és a tőkeberuházások csökkenése miatt recesszióba kerül, a központi bank bármilyen kísérlete, hogy további inflációval élénkítse a gazdaságot, kudarcot vall. Ezek a próbálkozások nemcsak hogy nem élénkítik a gazdaságot, hanem tovább csökkentik a megtakarításokat és torzítják a tőkestruktúrát, ezáltal meghosszabbítva a gazdasági pangást.
A valódi megtakarítások és tőkeberuházások zsugorodása megmutatja annak a közkeletű nézetnek a téves voltát, hogy a laza monetáris politika képes növekedést generálni a gazdaságban. Az a tény, hogy a központi bank politikái hatástalanok a gazdaság élénkítésére, nem a „likviditási csapdából” fakad. Ez a hanyatlás valójában a korábbi expanzív monetáris politikák következménye.
Az inflációs monetáris politika azon képtelensége, hogy azt az illúziót keltse, miszerint a központi bankok növelhetik a gazdaságot, semmilyen kapcsolatban nem áll a „likviditási csapdával.” Ez a hatástalanság mindig jelen van, amikor a központi hatóságok megpróbálják „növekedésre bírni a gazdaságot.” Az egyetlen ok, amiért úgy tűnik, hogy ezek a politikák „működnek,” az, hogy a megtakarítások még növekednek az adott időszakban.
Monetáris likviditás és a tőzsde
Amikor a pénzkínálat növekszik, az különböző piacokra áramlik, beleértve a tőzsdét is. Amikor új pénz lép be egy adott piacra, ez azt jelenti, hogy az adott piacon több pénz áll rendelkezésre egységnyi áru vagy eszköz esetében. Egy áru ára az egységnyi áruhoz vagy eszközhöz rendelt pénz mennyisége. Ezért, ha minden más tényező változatlan marad, a pénzkínálat növekedése az áruk áremelkedéséhez vezet. Egy adott pénzmennyiség mellett a részvények értékét a részvényekhez kapcsolódó különböző tevékenységek által termelt és várt reálvagyon határozza meg. Az infrastruktúra (azaz tőkejavak) bővítésével és fejlesztésével több vagyon keletkezik, ami nagyobb gazdasági növekedést eredményez.
Amikor azonban a központi bank manipulálja a pénzkínálatot, ez félrevezeti a befektetőket. A pénzkínálat növekedését vagyon növekedéseként érzékelik. Ez pedig arra készteti őket, hogy magasabbra hajtsák a tőzsdei árakat.
Amíg a megtakarítások tovább növekednek, a központi bank expanzív monetáris politikái a tőzsdei árfolyamokat magasabb szintre hajtják. Amikor azonban a megtakarítások csökkenni kezdenek, vagy a központi bank szigorítja monetáris politikáját, a tőzsde ennek megfelelően visszaesik. Ebben az értelemben a központi bank kísérlete a „likviditási csapda” kezelésére meghosszabbítja a gazdasági pangást és a részvénypiac medvepiacát.
Következtetés
A népszerű vélekedésekkel ellentétben, ha az Egyesült Államok gazdasága egy úgynevezett „likviditási csapdába” kerülne, annak oka nem a pénz iránti kereslet erőteljes növekedése, hanem az, hogy a korábbi expanzív monetáris politikák kimerítették a megtakarításokat, és torzították a termelési struktúrát.
Olvass több hasonló cikket angolul.