Robert Kiyosaki szerint akár 30%-kal is eshet a bitcoin árfolyama – kivár a vásárlással
A „Gazdag papa, szegény papa” című könyv szerzője számtalanszor beszélt arról, mennyire támogatja a bitcoin (BTC) és az arany vásárlását a fiat valutákkal vagy részvényekkel szemben. Az író és pénzügyi oktató hisz az infláció elleni védelemben, a decentralizációban és a korlátozott kínálatban is. Ugyanakkor most azt mondja, kivár a vásárlással.
Robert Kiyosaki szerint a bitcoin (BTC) árfolyama akár 60 000 dollárig is visszaeshet. Miközben minden elemző arról beszél, a vezető kriptovaluta belépett a parabolikus fázisba, a megmondóember arra buzdítja a kereskedőket, hogy várjanak a vételi lehetőségekre.
Kiyosaki szerint több mint 30%-ot eshet a bitcoin árfolyama
A bitcoin (BTC) és a kriptovaluták euforikus állapotban vannak, mióta Donald Trump, republikánus elnökjelölt megnyerte az amerikai elnökválasztást. Bár az utolsó negyedéves felfutásnak megágyazott a szeptemberi amerikai kamatvágás, az igazi emelkedést csak a kriptovaluta-párti politikus győzelme hozta el a piac számára. Az intézményi támogatás mellett ennek köszönhető az is, hogy a bitcoin (BTC) megközelítette a 100 000 dolláros árfolyamot.
Mindeközben Robert Kiyosaki, a „Gazdag papa, szegény papa” című könyv szerzője egy merész jóslattal kívánja ismét felborzolni a kedélyeket. Az író és pénzügyi mogul szerint a vezető kriptovaluta árfolyama hiába található stabilan a 90 – 100 000 dolláros tartományban, könnyedén lezuhanhat akár 60 000 dollárra is. Ez jelen állás szerint egy 35%-os esésnek feleltethető meg.
Kiyosaki szerint a potenciális korrekció ellenére optimista a digitális eszközzel kapcsolatban, ugyanakkor következő pozícióit alacsonyabb áron tervezi felvenni. Elkötelezettsége továbbra is megkérdőjelezhetetlen, eladást nem fontolgat.
Mások szerint most kezdődik a parabolikus növekedés
Cikkünk írásakor a bitcoin BTC Price (BTC) árfolyama 95 000 dollár felett található, miután az elmúlt 24 órában 2%-ot gyengült. Kiyosakival ellentétben Mike Novogratz, a Galaxy Digital vezérigazgatója, szerint valószínűleg nem fogunk már 80 000 dollár alatti bitcoin-árfolyamot látni. A vagyonkezelő stratégiája szerint a felhalmozásra koncentrálnak, nem pedig a rövid távú árfolyam-ingadozásokra. Novogratz szerint most fontosabb az, mennyi BTC-vel rendelkezik egy-egy befektető, nem pedig az, mennyi annak az ára.
Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors társalapítója és kutatási vezetője, a historikus ciklusok alapján próbálta modellezni a bitcoin árfolyamának várható alakulását. Lee szerint a bikapiac elkezdődött, a 2023-as teljesítmény alapján pedig akár idén meglehet a 150 000 dolláros árfolyam. Az elemző egy nemrég adott interjújában rámutatott arra, hogy a felezés mellett Trump stratégiája is potenciális felfutáshoz vezethet. Lee szerint a következő 12 hónapban nagy valószínűséggel az akár 250 000 dolláros árfolyamszint is meglehet.
Dave The Wave, kriptovaluta-kereskedő, is hasonló állásponton van. Az X-en közzétett bejegyzése alapján úgy véli, a BTC árfolyama reálisan elérheti a 150 000 dolláros árfolyamot annak ellenére, hogy az 2023 októbere és 2024 márciusa között 186%-os növekedést produkált.
Kilátások a bitcoin számára
A legtöbb elemzővel szembe megy az, amit Kiyosaki mondott, ugyanakkor nem szabad túlzottan mohó jövendölésekbe bocsátkozni. A bitcoin-maximalista Michael Saylor ugyanakkor arról beszélt 2025-ben a bitcoin (BTC) árfolyama el fogja érni az 500 000 dollárt, az eszköz pedig a jövőben darabonkénti 13 millió dolláros árfolyammal rendelkezhet.
Az ilyen kijelentések miatt érdemes a realitás talaján maradni, hiszen az 500 000 dolláros árfolyammal a bitcoin piaci kapitalizációja megközelíteni az aranyét, ami jelenleg 17 800 milliárd dollár körül található. Ugyanakkor a 13 millió dolláros bitcoin-árfolyam ennek 26-szorosa lenne.
A technikai elemzések szerint a 100 000 dolláros pszichológiai gát áttörése után várhatóan 105 – 110 000 dollár között tetőzhet az árfolyam a következő hónapokban. Raoul Pal, a Global Macro Investor vezérigazgatója, szerint ezt azonban egy közel 50%-os esés követheti, mikor 70 000 dollárig eshet vissza az eszköz árfolyama.