Először 30 millió forint felett a bitcoin (BTC) árfolyama

Az amerikai választások vége óta szakadatlanul szárnyal a kriptovaluta-piac. Donald Trump győzelmét követően a bitcoin (BTC) naponta állítja be az újabb és újabb történelmi csúcsokat, az ethereum (ETH) pedig visszaállt a több hónapja nem látott növekedési pályájára. Az érdekesség azonban az, hogy ameddig dollárban csupán 15%-kal haladta meg a vezető kriptovaluta a 2021 novemberi csúcsát, addig forintban ez az emelkedés már 50%-os.

Vasárnap hajnalban a bitcoin (BTC) először lépte át a 30 millió forintos árfolyamot. A globális piaci hatások mellett egyértelműen a forintgyengülés okozta azt, hogy a legnagyobb kriptovaluta-projekt 50%-ot „erősödött” a magyar fizetőeszközben az elmúlt 3 évben.

Nincs túlértékelve a piac

Dacára annak, hogy napról napra újabb és újabb történelmi csúcsoknak lehetünk szemtanúi, a kriptovaluta-kereskedők nem félnek attól, hogy az eszközosztály túlértékelt stádiumba lépett volna be. Erről beszélt a Bitwise Invest vezérigazgatója, Hunter Horsley.

Horsley egy posztjában kifejtette, a bitcoin (BTC) más, mint a többi eszköz. A szakember szerint az emberek a növekvő bitcoin-árfolyamot sikerként élik meg, a kereslet pedig az emelkedés közben tovább nő.

Közgazdaságilag az ilyen eszközöket Veblen-javaknak nevezzük, mert a kereslet az árfolyammal együtt nő, az árfolyam-csökkenéssel együtt pedig a kereslet is csökken. Ez ellentmond a hagyományos keresleti törvénynek, mely szerint a magasabb ár csökkenti a keresletet. Az ilyen eszközök esetében a magas ár gyakran a presztízst, a luxust vagy a társadalmi státuszt jelképezi, ezért az emberek hajlamosak magasabb áron megvásárolni a termékeket.

Az eszközosztályba beletartoznak a luxusautók, a márkás ruhák, az ékszerek vagy a bitcoin. A Veblen-jószágok kereslete főként pszichológiai tényezők miatt nő, mivel a fogyasztók számára a magasabb ár értéknövelő hatással bír. Éppen ezért nőhet tovább a bitcoin (BTC) árfolyama is Horsley szerint.

Cikkünk írásakor a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) a 80 000 dolláros ellenállás megtörésével küzd, miután az elmúlt hét napban 15%-ot meghaladó emelkedést produkált.

Az öt legnagyobb kriptovaluta teljesítménye, forrás: CoinMarketCap

Tízmilliós ellenállást tört meg a bitcoin

Először fordult elő, hogy a bitcoin (BTC) árfolyama átlépje a 30 millió forintos szintet. Ez a forintban kifejezett lélektani határ azt jelenti, hogy a 2021 novemberében elért 20 millió forint után újabb tízmilliós ellenállást tört meg a vezető digitális eszköz – a magyar fizetőeszköz tekintetében.

A BTC forintban kifejezett árfolyamának az alakulása, forrás: CoinMarketCap

Az első tízmilliós lépcsőt 2021 januárjában, a másodikat 2021 novemberében ugrotta meg a bitcoin (BTC), a harmadikra azonban csak 3 évvel később került sor, ma reggel. Ez azt jelenti, hogy míg dollárban csupán 15%-ot erősödött a bitcoin (BTC) 2021 novemberéhez képest, addig forintban a növekedés meghaladta az 50%-ot.

A növekedéshez első sorban a forint drasztikus gyengülése járult hozzá az amerikai dollárhoz képest. Míg 2021 novemberében nagyjából 325 forint/dollár szinten kereskedett a pár, addig 2024 novemberére ez meghaladta a 380 forint/dolláros szintet is – nem beszélte a 2022-ben mért 435 forint/dolláros szintről.

A globális piaci hatások alapján egyértelmű, hogy a forintgyengülés érzékelhető árnövekedést eredményez minden termék esetén. A magyar infláció és a bizonytalan gazdasági környezet miatt a forint vásárlóereje csökken, ezért az alternatív befektetések – mint a bitcoin (BTC) és az arany – növelhetik a keresletet, ezzel pedig az árfolyamot is.

Ahhoz azonban, hogy a forintban kifejezett árfolyam elérje a következő, 40 millió forintos, szintet, vagy drasztikus forintgyengülésnek, vagy jelentős bitcoin-árfolyamnövekedésnek kell bekövetkeznie. Ha támaszt talál a dollár a 380 forintos szinten, akkor a 105 ezer dolláros bitcoin-árfolyam jelentené a következő jelentős mérföldkövet.