Kiadta éves jelentését az Ethereum Alapítvány, közel 1 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik
Az Ethereum Alapítvány arról számolt be, hogy a kincstári állománya összesen mintegy 970 millió dollárt tesz ki, amelyből 788,7 millió dollárnyi kriptóban és 181,5 millió dollárnyi nem kriptovaluta alapú befektetés és eszköz között oszlik meg 2024. október 31-én. A szervezet a jelentésben felvázolta a frissített összeférhetetlenségi politikáját is, amely megtiltja, hogy az „EF-esek” ismeretlen piaci értékű, illikvid eszközökkel fizetett külső munkát vállaljanak.
Az EF kihangsúlyozta, hogy 788,7 millió dollárt tart kriptoeszközökben, aminek 99,45%-át etherben tartja, ami a teljes ether készlet 0,26%-át jelenti 2024. október végén. A jelentés szerint 181,5 millió dollárt tart nem kriptovaluta alapú befektetésekben és eszközökben.
„Úgy döntöttünk, hogy a kincstári eszközeink nagy részét ETH-ban tartjuk. Az EF hisz az Ethereumban rejlő potenciálban, és az ETH-állományunk ezt a hosszú távú perspektívát képviseli.” – közölte az alapítvány.
Az EF szerint kincstárának célja „az Ethereum ökoszisztéma számára fontos közjavak finanszírozása”. Hozzátette, hogy egy konzervatív kincstárkezelési politikát terveznek követni. Ez biztosítja, hogy „még egy többéves piaci visszaesés esetén is elegendő forrással rendelkezzen. Ehhez rendszeresen el kell adnunk az ETH-t, hogy elegendő megtakarítást biztosítsunk a következő évekre, és programozottan növelnünk kell a fiat alapú megtakarításainkat a bikapiac idejében, hogy finanszírozni tudjuk a kiadásokat a medvepiacokon.” – mondta az alapítvány.
A jelentés kiadása azt követően történt, hogy a közösség részéről kételkedés és negatív reakciók érkeztek az alapítvány több nagy, megmagyarázhatatlan tranzakciójára és ether eladására előzetes értesítés nélkül. Az Ethereum tábora nagyobb átláthatóságot követelt.
Az összeférhetetlenségi politika végrehajtása
Múlt héten Justin Drake és Dankrad Feist Ethereum-elemzők az X-en közzétették, hogy lemondtak az Ethereum restaking protokolljával, az EigenLayerrel kapcsolatos tanácsadói pozícióikról. Itt Eigen tokenekben kaptak fizetést, ami aggodalmakat váltott ki a lehetséges összeférhetetlenséggel kapcsolatban.
Az EF a mai jelentésben további részleteket vázolt fel az összeférhetetlenségi politikájáról. Konkrétan az alapítvány munkatársai vállalhatnak külső munkát, de erről tájékoztatniuk kell a szervezetet, és konzultálniuk kell a csoportvezetőjükkel. Ha a külső munka összértéke meghaladja az évi 25 000 dollárt, akkor a jelentés szerint azt egy belső megbeszélő csoportnak kell felülvizsgálnia.
„Az EF munkatársai azonban nem vállalhatnak munkát az EF-en kívül, és nem kaphatnak fizetést ismeretlen piaci értékű, illikvid eszközökben.” – mondta az alapítvány, példaként említve az »indulás előtti projektekhez nyújtott tanácsadói tokencsomagokat«. Hozzátették, hogy ez alapvetően tilos, de ritka kivételekben engedélyezhető.
Az Ethereum Alapítvány 2023-as kiadásai
2023-ban az EF legnagyobb kiadása az „új intézményekre” irányul összesen 47,4 millió dollár értékben, szemben a 2022-es 28,6 millió dollárral. Ez a kategória az Ethereum ökoszisztémát támogató új intézményeknek nyújtott támogatásokat tartalmazza. Az alapítvány a jelentés szerint 34,7 millió dollárt költött Layer 1-es kutatásra és fejlesztésre is, szemben a 2022-es 32,1 millió dollárral.
„Az EF hosszú távú gondolkodása miatt továbbra is a fenntartható és nyitott ökoszisztéma támogatására összpontosítunk.” – írta Aya Miyaguchi, az Ethereum Foundation ügyvezető igazgatója az X-en. »Minden eddiginél elkötelezettebbek vagyunk a magok elültetése iránt, amelyek talán csak évek múlva érnek be, biztosítva az Ethereum ellenállóképességét és az együttműködésen alapuló növekedést«.
Az Ethereum az elmúlt hónapokban folyamatos lendületet vett. Az Ethereum hálózat aktív címeinek száma októberben elérte a 13,7 milliót, szemben a szeptemberi 12,3 millióval.. Az on-chain volumen októberben 108,6 milliárd dollárra bővült, a szeptemberi 90,9 milliárd dollárról és az előző év azonos időszakában mért 57,1 milliárd dollárról.
Az Ethereum az elmúlt 24 órában 2,4%-ot erősödött, és a cikk írásakor 2912 dolláron kereskedtek vele. Az elmúlt öt napban 19%-ot emelkedett a szélesebb piac rali közepette.