Top 10 legrejtélyesebb nevezetesség a világon – ufók, paranormális jelenségek és miegymás
Az alábbiakban csokorba gyűjtjük a világ 10 legrejtélyesebb nevezetességét és számot adunk a velük kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.
Bármennyit is tanulmányozzuk ezeket a látványosságokat, sokat még mindig rejtély övez. Mi okból épültek? Milyen célt szolgáltak? Mennyi idő telt el az építésük óta?
Korábban egybegyűjtöttük a világ legkolosszálisabb befektetéseit, így összeállt a megaprojektek top 10-es listája is.
A történelem és a rejtélyek kéz a kézben járnak, így nem meglepő, hogy néhány kérdés talán örökre megválaszolatlan marad ezeket a nevezetességeket illetőleg. Kivéve, ha valaki visszautazik az időben, hogy mindenről lerántsa a leplet. Egyelőre azonban csak csodálattal tekinthetünk a történelem eme darabjaira és elgondolkodhatunk jelentőségükön.
1. Yonaguni-emlékmű, Japán
A Yonaguni-emlékmű egy víz alatti sziklaképződmény Japánban, amely több platformból és oszlopból áll. Fellelhető továbbá egy háromszög alakú objektum is, amelyet egyesek „teknősnek” neveznek. Meglehetősen kevés információ áll rendelkezésre az építménnyel kapcsolatban, az viszont kifejezetten érdekes, hogy ilyen jó állapotban sikerült fennmaradnia a zord vízi körülmények tekintetében. Sok jel arra mutat, hogy ember alkotta, ugyanakkor arra is van bizonyíték, hogy természetes képződményről lehet szó. A kérdés továbbra is fennáll: vajon milyen célt szolgálhatott?
2. Nazca-vonalak, Peru
A Nazca-vonalak hihetetlenül nagy terjedelmű geoglifák, amelyek a Nazca-sivatag talajában alakultak ki. Úgy tartják, hogy különböző vadon élő állatfajokat ábrázolnak, például egy majmot, egy lámát és egy gyíkot. Állítólag több száz évvel ezelőtt készültek és a rajzok azóta is érintetlenek maradtak. A vonalak célja és eredete továbbra is kérdéses, egyesek még azt is feltételezik, hogy talán földönkívüliek készítették őket, tekintve, hogy a szóban forgó állatok némelyike nem Peruban őshonos.
3. Stonehenge, Anglia
A Stonehenge egy több ezer éves műemlék, aminek a megépítése a feltételezések szerint több mint egy évezredet vett igénybe. Bár abban egyetértenek a tudósok, hogy Stonehenge temetkezési hely volt, az továbbra is tisztázatlan, hogy az őskori emberek hogyan állíthattak fel ekkora kőtömböket. Ami még zavarba ejtőbb, az a belső gyűrű, amely olyan kékkőből készült, amely az építménytől csak több száz kilométerre lelhető fel. Az eredete még több kérdést vet fel, ami számos, évszázadokon átívelő történetet eredményezett.
4. Saqsaywaman (Sacsayhuamán), Peru
A Saqsaywaman csakugyan egy ősi műemlék, illetve erődítmény is egyben, amely Cuzco városától északra helyezkedik el. Az inkákról úgy tartják, hogy a sziklaszerkezetek mesterei voltak és a tény, hogy ekkora köveket mérnöki pontossággal egymásba tudtak illeszteni, egyszerűen megdöbbentő. Több különböző falból tevődik össze, amiket állítólag védekezésre használtak, mint akadályt. Egy másik elmélet szerint a falak szimbolikus célt szolgáltak, ami jellegzetes volt az inka kultúrában.
5. Newgrange, Írország
A Newgrange egy sírkamra, amely feltehetőleg több ezer évvel ezelőtt épült. Kívülről egy masszív, tekintélyt parancsoló építmény, belsejében pedig kőmedencék találhatóak elhamvasztott emberi maradványokkal.
Érdekesség, hogy a sír kialakítása lehetővé teszi, hogy a téli napfordulókor a fény átjárja a belső teret. Kit helyeztek itt végső nyugalomra és miért volt oly meghatározó? Ezt talán sosem fogjuk megtudni.
6. Georgia Guidestones, Amerikai Egyesült Államok
A Georgia Guidestones a legfiatalabb a listán, mivel 1980 körül épült, de még így is rejtély fedi az eredetét. Egy R.C. Christian álnéven ismert férfihez köthető a megépítése, bár ezenkívül semmi más nem ismert vele kapcsolatban. Sajnos az emlékmű 2022-ben egy bombázás során megsemmisült. A kövekre különböző nyelvű szövegek voltak vésve és a világbékéhez kínáltak „útmutatást”. Furcsasága ellenére egyesek úgy vélik, hogy a kövek a folyamatban lévő hidegháborúra és a nukleáris holokauszt fenyegetésére szolgáltak válaszul, utat mutatva egy új világ felé.
7. Húsvét-szigeti kőszobrok, Chile
A Moai a húsvét-szigeteki kőszobrok megnevezése, amelyeket Kr. u. 1250 és 1500 között építettek és amelyekről azt feltételezik, hogy a Rapa Nui nép őseinek állítanak emléket. Vulkanikus kőzetből faragták őket és több százan vesztették életüket a folyamat során. Ezek a szobrok több tonnát nyomnak, így máig rejtély, hogyan faragták ki és szállították őket jelenlegi helyükre.
8. Goseck-kör, Németország
A földből, kavicsból és fából épült Goseck-kör vélhetően egy őskori obszervatórium volt, amit a Nap megfigyelésére használtak. Több kör alakú árokból és három különböző irányba mutató nyílásból áll. A kör valódi rendeltetése még mindig vita tárgyát képezi. Akár obszervatórium, akár áldozati vagy más rituális hely, ez a nevezetesség továbbra is egy talány marad.
9. Gízai Nagy Szfinx, Egyiptom
A szfinxek hatalmas kőszobrok, amelyek oroszlánokat ábrázolnak emberi fejjel. A legjelentősebb Egyiptomban található és úgy tartják, hogy az ókori egyiptomiak védelmezője volt. Khafre fáraó piramisának közelében található, ami alapján több ezer éves lehet. A vízerózió nyomai azonban arra utalnak, hogy még régebben épülhetett. Mást ellenben nem lehet megállípatani, így az, hogy ki, mikor, miért és hogyan építette, mindmáig rejtély.
10. Cahokia, Amerikai Egyesült Államok
Cahokia városát a becslések szerint i.sz. 650-ben alapították, így ez az egyik legfiatalabb építmény a listánkon. A terület és a tereprendezés hálózata azt mutatja, hogy egykor virágzó gazdasággal rendelkezett és valószínűleg több tízezer embernek adott otthont. Ezek alapján Cahokia lehetett a legnépesebb amerikai civilizáció a gyarmatosítók érkezése előtt. Az idők során rengeteg felfedezést tettek a romokkal kapcsolatban és elgondolkodtató, hogy a telepesek vajon miért hagytak el egy ilyen gyümölcsöző helyet, illetve hol lehetnek most a leszármazottaik.