Európa ide önti le a szemetét a környezetvédelem jegyében
Létezik egy láthatatlan szál, amely – az általad legutóbb vásárolt technológiai termék révén – összeköt téged Emmanuel Akatire-rel, egy 20 éves, Ghánában élő emberrel. Ezt a szálat az a réz, arany és más nemesfémek alkotják, amelyek a kiselejtezett készülékeinkben találhatóak. Emmanuel egyike a sok „felfedezőnek”, akik abból élnek, hogy az accrai szeméttelepek elektronikai hulladékhegyeinek átvizsgálásából élnek.
Az ő története csak egy parányi töredéke egy olyan globális jelenségnek, amely egész közösségeket alakít át, és alapvető kérdéseket vet fel a technológiával való kapcsolatunkról. Aki ennek a mélyére ás, az talán később más szemmel néz az okostelefonjára.
A 20 éves Emmanuel Akatire egy zsákkal járja az e-hulladék feldolgozó telephelyeket, ahol a anyaguk szerint (réz, vas és alumínium) szétválogatja és kiválasztja magának azokat a hulladékdarabokat, amelyeket eladhat. A képet Muntaka Chasant készítette a Carmignac Alapítvány számára.
Az elektronikai hulladék útja
A világon évente mintegy 62 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik. Nehéz elképzelni, hogy konkrétan mekkora mennyiség is ez, de képzeljünk el egy teherautó-sort, amely keresztül húzódik az Egyenlítőn. Ez a hulladék nem tűnik el varázsütésre: nagy része olyan országokban végzi, mint Ghána, ahol az accrai Agbogbloshie a világ legnagyobb e-hulladéklerakója volt egészen a közelmúltig.
A Ghánában található Accrában található, mára lebontott Agbogbloshie szemétlerakó egykor évente 250 000 tonna e-hulladékot fogadott be – ez volt a világ legnagyobb e-szeméttelepe és egyben az egyik legszennyezettebb területe is.
Ezen elektronikai szemét útja összetett és gyakran a törvényesség határán mozog. Bár a nemzetközi törvények tiltják a mérgező anyagokat tartalmazó, nem működő elektronikus hulladékokkal való kereskedést, a valóság ettől nagyon eltérő.
A fotóriporter elmagyarázza Bénédicte Kurzennek: „Ha van egy konténer tele tévékkel és egyéb elektronikai termékekkel, hogy a fenébe teszteled mindegyiket, hogy megbizonyosodj róla, működnek-e?„Ez a szürke zóna lehetővé tette egy olyan informális gazdaság létrejöttét, amely bár veszélyes, emberek ezreinek kínál túlélési lehetőséget.
Az E-hulladék mögött álló életek
Térjünk vissza Emmanuelhez, e valóság egyik arcához. Mindössze 18 évesen közel 800 km-t utazott szülőfalujából, Zorkóból, hogy Accrában keressen munkát. Az ő története sok fiatal történetét tükrözi a Felső-Keleten, Ghána klímaváltozás által súlyosan érintett régiójában.
Emmanuel őszintén mesélt Muntaka Chasant fotóriporternek. „Azután kezdtem el a szeméttel dolgozni, 2021-ben, hogy mindkét szülőmet elvesztettem. A célom csask az, hogy képes legyek ellátni a családom többi tagját.”
Ezeknek a „keresőknek” a munkája fáradságos és veszélyes. Egy hét kemény munkáért (mely során gyakran mérgező anyagokkal érintkeznek), Emmanuel körülbelül 60 dollárnak megfelelő összeget keres. Ám egy olyan helyen, ahol nincs áram és kevés lehetőség adott az előrehaladásra, ez is lehetőséget jelent.
Az érem másik oldala
Míg a nyugati média az Agbogbloshie szemétlerakóhoz hasonló helyeket gyakran környezeti és egészségügyi tragédiaként mutatja be, a valóság ennél árnyaltabb. Az „E-Waste in Ghana: Tracing Transboundary Flows” című fotóprojekt, amely elnyerte a Fondation Carmignac díját, a jelenség mindkét oldalát igyekszik megragadni.
Anas Aremeyaw Anas, ghánai oknyomozó újságíró, a projekt társvezetője hangsúlyozza: „Az nem normális és nem helyes, hogy a világ idedobja az összes hulladékát. Ez az itt élő emberekre fenyegető következményekkel jár. Az igazság azonban az, hogy az e-hulladék ideküldésének vannak pozitív aspektusai is.”
Ez az árnyékgazdaság minden kockázata ellenére sokak számára kiutat kínál a szegénységből.
Röntgenfelvétel egy teherautóról, amely áthalad a vámon a ghánai Accrában. A kikötőben egy átjáró röntgenportál óránként akár 120 járművet is képes átvizsgálni a tiltott árucikkek után kutatva, de a nyomozók kiderítették, hogy kellő mennyiségű kenőpénzzel meg lehet győzni egyes tisztviselőket arról, hogy átengedjék az e-hulladékot. A fotót Bénédicte Kurzen készítette a Carmignac Alapítvány / NOOR számára.
A túlélés és az innováció gazdasága
A hulladéklerakók mellett virágzik az újrahasznosítási és a javítási ipar – és talán az lenne a legjobb, ha ezek még tovább nőnének. Accra illegális piacain (például a Zongo Lane-en) kis üzletek százai kínálnak használt vagy javított berendezéseket. Az újrafelhasználás kultúrája éles ellentétben áll a nyugati országok „használd és dobd el” megközelítésével.
„Afrikában az emberek még mindig úgy gondolják, hogy egy adott dolgot, amely meghibásodott meg kell javítani. Ne dobd el, meglehet, hogy még helyre lehet hozni” – mondja Bénédicte Kurzen.
Az iparág gazdasági haszna azonban nem egyenlően oszlik meg. Az e-hulladékból kinyert legértékesebb ásványi anyagok gyakran nem maradnak Ghánában, hanem a fejlettebb európai vagy ázsiai öntödékbe kerülnek. Ez már dupla átverés, nem igaz? Az embereket először „ürülékkel” borítják be, majd amikor sikerül nekik nagy nehezen, a piszkos munka elvégzése révén kihozni valamit ebből, az megtisztítva és használatra készen visszakerül a bázisra.
Az emberi és a környezeti költségek
Magas (emberi) ára van ennek a gazdaságnak. Az elektronikai hulladékkal foglalkozó munkavállalók, akik közül sokan gyerekek, több mint 1000 káros vegyi anyagnak vannak kitéve, ezek között ólom, higany és brómozott égésgátlók is vannak. Az Egészségügyi Világszervezet ezeket az expozíciókat olyan betegségek magasabb arányával hozza összefüggésbe, mint a rák és a cukorbetegség.
Bernard Akanwee Atubawuna tragikus története
A 21 éves Bernard Akanwee Atubawuna hulladékkal való munka közben halt meg. Az ő története tragikusan illusztrálja e munka kockázatait. Annak ellenére, hogy Bernard sarlósejtes vérszegénységben szenvedett, nem volt más lehetősége – dolgoznia kellett, hogy eltartsa a családját.
A hatás túlmutat a hulladéklerakókon. A nehézfémek beszivárognak a talajba és a vízbe, ami mélyreható hatással van a helyi közösségekre. Egy amerikai felmérés szerint Accra ezen része a világ tíz legmérgezettebb területe közé tartozik. Sok közösséget a belélegzett mérgező gázok pusztító hatása teljesen ellehetetlenített. Vajon hová fog fejlődni még ez a jelenség?
A fenntartható jövő felé
A ghánai e-hulladék története erőteljesen emlékeztet a technológiai fogyasztásunk rejtett következményeire. Minden egyes eszköznek, amelyet a kezünkben tartunk, olyan ára van, amely messze túlmutat a vételárán.
Kurzen: „Ezek miatt az eszközök miatt, amelyeket most a kezünkben tartunk, valakinek valahol a világon meg kell fizetnie. Semmi sincs ingyen.”
Miközben továbbra is élvezzük a technológia előnyeit, elengedhetetlen, hogy újragondoljuk az elektronikus eszközökkel való kapcsolatunkat. A fenntarthatóságnak, a javíthatóságnak és a gyártó kiterjesztett felelősségének prioritássá kell válnia, nemcsak a környezet védelme érdekében, hanem az Emmanuelhez és Bernardhoz hasonló emberek életének védelme érdekében is.
Ghána megmutatja, hogy milyen veszélyeket és lehetőségeket rejt az e-hulladék. Rajtunk múlik, hogy ezt a válságot egy igazságosabb és fenntarthatóbb jövő lehetőségévé alakítsuk.