Több szolgáltatás is elérhetetlen lesz, késni fognak az utalások – átmeneti leállásról tájékoztatja felhasználóit a Coinbase

Átmeneti leállást jelentett be platformján a Coinbase. A kriptotőzsde egy tervezett frissítés miatt lesz elérhetetlen egy kis ideig.

A munkálatokat október 26-án, 18:00 órától végzik majd és a tervek szerint nagyjából 2 órán át fog tartani. Az átmeneti szünet több terméket, többek között a Simple és Advanced Trade lehetőségeket is érinti. A Coinbase Exchange és Prime szintén elérhetetlen lesz.

A szolgáltató közleménye alapján a Coinbase Exchange-en belül nem lesz lehetőség eszköztranszferekre, a beérkező utalások pedig késéssel fognak csak megérkezni. A felhasználók eközben továbbra is beléphetnek majd a fiókjukba, és ami a legfontosabb, nem szükséges további lépéseket tenniük.

A Coinbase egyébként a múltban számos átmeneti leállással nézett már szembe, amelyek nem mindegyike volt előre tervezett. Amikor a bitcoin 73 ezer dolláros rekord árfolyamot ért el, a Coinbase-felhasználók masszív kiesésről számoltak be.

Májusban egy rendszerszintű leállás történt, amelyet azonban sikerült gyorsan elhárítaniuk. Miután helyrehozták, a Coinbase elnézést kért a felhasználóitól a kellemetlenség miatt, majd mindenkit biztosítottak a szolgáltatás helyreállásáról.

A mostani frissítés pontos okai egyébként nem ismertek. A Coinbase mindössze egy szűkszavú közleményt tett közzé platformján:

„A Coinbase október 26-án, szombaton 9:00 órakor (PT) egy tervezett frissítésen megy keresztül. Várakozásaink szerint ez legfeljebb két órát vesz igénybe, azonban ez a becsült idő változhat. Ezen időszak alatt a Coinbase.com-on (Simple és Advanced Trade) nem lesz elérhető a kereskedés. A frissítés ideje alatt azonban továbbra is hozzáférhet a számlájához. Nagyra értékeljük a türelmét.”

Egyes találgatások szerint a fejlesztés valószínűleg a második rétegű blokkláncokkal lehet kapcsolatos. A Coinbase az utóbbi időben számos új ágazati projektet támogatott azzal, hogy listázta a tokenjeiket.

Az egyik ilyen az EigenLayer, amelynek az Ethereum hálózatán futó változatát tették kereskedésre elérhetővé. A Binance október 1-én szintén listázta a kriptovalutát a BTC, USDT, FDUSD és TRY ellenében.