8 ok, amiért az amerikai Stratégiai Kriptovaluta Tartalék rossz ötlet

Sokan azt gondolhatnák, hogy a bitcoin közösség örül annak, hogy az Egyesült Államok kormánya bitcoint (esetleg más kriptoeszközöket is) vásárol, és ezzel gyakorlatilag globális jelentőségű eszközként ismeri el. Vannak azonban olyanok, akik szerint ez a fejlemény nem lenne pozitív sem a bitcoin, sem az amerikai kormány számára.
Íme nyolc ok, amiért nem támogatható az ötlet:
Ami könnyen megvalósítható, az könnyen vissza is fordítható
Ha a bitcoin közösség egy hosszan fenntartható tartalékot szeretne, akkor Trumpnak a Kongresszus hozzájárulását kellene kérnie a vásárláshoz (ahogyan minden jelentős kiadásnál szokás). Ha a döntés kizárólag elnöki rendelet útján születik meg, akkor a következő adminisztráció nem fogja magára nézve kötelezőnek érezni, és könnyen visszafordíthatja – ami drasztikusan megrendítheti a piacot. Ha a bitcoin támogatói valóban útmutató döntésnek látják az amerikai bitcoin tartalék létrehozását, akkor nem kellene ellenezniük, hogy a kormány törvényt hozzon erről a kiadásról, ahelyett, hogy Trump egyoldalúan cselekszik.
Sok bitcoin hívő mégis azt reméli, hogy Trump a Kongresszus megkérdezése nélkül hajtja végre a tervet. Ez azt mutatja, hogy inkább egy rövid távú áremelkedésben reménykednek, mintsem hogy valóban hosszútávú értékmegőrzésben gondolkodnának az USA számára. Egy jövőbeli demokrata adminisztráció gond nélkül felszámolhatja a tartalékot.
A globális tartalékkibocsátó ne veszélyeztesse saját rendszerét
Az Egyesült Államok a világ tartalékvalutájának kibocsátója. Egyelőre nem világos, hogy a Stratégiai Kriptovaluta Tartalék milyen formában létezne – pusztán egy befektetési alapként, vagy egy, a dollárhoz közvetlenül kötött új, aranyalapú rendszert helyettesítő mechanizmusként.
Ha a Tartalékot a dollár fedezeteként tervezik bevezetni, az jelentős bizonytalanságot kelthet a dollár- és államkötvénypiacokon. Gyakorlatilag azt jelezheti a kormány, hogy már maga sem bízik a jelenlegi dollárrendszerben, és radikális változásra van szükség. Ez pedig tovább növelheti a már amúgy is magas kamatlábakat, mivel a piacok esetleg attól tartanának, hogy az Egyesült Államok esetlegesen nem lesz képes teljesíteni adósságkötelezettségeit. A kormánynak ahelyett, hogy a dollárrendszer alapjait kockáztatná, inkább a befektetők bizalmát kellene erősítenie a gazdasági növekedés és a költségvetési hiány csökkentésével.
Sok bitcoiner nem osztja ezt a gondolatmenetet, és inkább a dollár gyors összeomlását siettetné. Ezt egyfajta pénzügyi terrorizmusnak tartom. Nem hiszek a pénzügyi gyorsítás elvében, és nem gondolom, hogy a bitcoin – vagy bármilyen más kriptoeszköz – kész lenne arra, hogy a dollár új, árualapú szabványává váljon.
Az Egyesült Államok már most is jelentős bitcoin-kitettséggel rendelkezik
Az amerikai alapok és magánszemélyek több bitcoint birtokolnak, mint bármely más nemzet polgárai világszerte – szinte biztosan nagy különbséggel. Az amerikai kormány már most is profitál ebből a helyzetből. Amikor a bitcoin ára emelkedik, azok az amerikaiak, akik realizálják nyereségüket, adót fizetnek az államnak – 20%-ot vagy 40%-ot attól függően, hogy mennyi ideig tartották a pozíciójukat.
Ez egy lényeges szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az Egyesült Államok már most is része-szed az emelkedő bitcoin árfolyam előnyeiből az adóbevételeken keresztül – jobban, mint bármely másik ország. Ennek fényében valóban szükség van arra, hogy hatalmas politikai harcot vállaljunk az USA kormányának közvetlen bitcoin-kitettségének megteremtése érdekében? Senki sem szorgalmazza, hogy az amerikai kormány Apple vagy NVIDIA részvényeket vásároljon. Miért pont a bitcoint?
Nincs „stratégiai” értéke egy kriptovaluta tartaléknak
A kormány által felhalmozott eszközök és nyersanyagok általában olyan dolgok, amelyeket válság esetén szükséges lehet előzetesen felhalmozni. A Stratégiai Kőolaj Tartalék erre jó példa, hiszen az olaj nyilvánvalóan létfontosságú nyersanyag, és egy válság idején nem biztos, hogy hozzá lehet férni a szükséges mennyiséghez.
Ezen kívül a kormány más stratégiai eszközökből is tartalékot képez, mint például orvosi felszerelések, ritkaföldfémek, hélium, urán és volfrám, valamint mezőgazdasági termékek. Ezek mind egyértelmű és gyakorlati célt szolgálnak: válság esetén biztosítják az ellátást.
A kormány továbbá devizatartalékokat is fenntart, hogy szükség esetén be tudjon avatkozni a valutapiacokon, bár ezek az intervenciók egyre ritkábbak. A bitcoinnak azonban nincs egyértelmű stratégiai szerepe (főként nem az olyan altcoinoknak, mint a Cardano vagy a Ripple). Az átlag amerikai polgár nincs ráutalva egy „bitcoin ellátásra” életminőségének fenntartásához.
Ez talán másként alakulhat, ha a teljes pénzügyi rendszer blokklánc alapúvá válik, és az ilyen eszközökre „gázköltség” fedezésére lesz szükség, de ez ma még nem a valóság. Egyetlen „stratégiai” haszna a bitcoinnak az lehetne, ha az állam hosszútávú befektetésként tartaná és később eladná, de ezt bármely más pénzügyi eszközzel meg lehetne tenni. A bitcoin (vagy bármely más kriptovaluta) ebben a tekintetben semmiben sem egyedi.
Természetesen, ha az a cél, hogy a dollárt bitcoin fedezze valamilyen új aranyalapú szabvány szerint, akkor lehetne róla stratégiai szerepként beszélni (ebben az esetben vissza lehetne utalni a korábbi 2. pontra). De jelenleg nem ez tűnik a valódi szándéknak.
A Stratégiai Kriptovaluta Tartalék gyengíti a bitcoin értékajánlatát
A bitcoin egy kosárba helyezése rivális kriptoeszközökkel, mint az Ethereum, Cardano, Solana és XRP, és mindegyiknek egyforma kormányzati elismerést adni, lekicsinyíti a bitcoint, és azt a látszatot kelti, mintha ezek az eszközök egyenértékűek lennének. A bitcoin az egyetlen közülük, amely hiteles kínálati struktúrával és valódi decentralizációval rendelkezik protokollszinten. Egy kriptovaluta tartalék csak összezavar mindent, és csökkenti a bitcoin megítélését a közvélemény szemében. A kormánynak egy „mindent vagy semmit” megközelítést kellene képviselniük: vagy csak bitcoint tartalékolnak, vagy egyáltalán ne legyen ilyen tartalék.
A bitcoinnak nincs szüksége a kormányra
Érdekes lenne tudni, mit gondolnának a 2012-2016 közötti libertárius bitcoinerek arról, hogy 2025-ben egyesek a kormánytól várják a bitcoin értékének biztosítását. A bitcoin közösség ideológiai fejlődése körül óriási zűrzavar uralkodik, de van egy másik fontos szempont is: a bitcoin a történelem egyik legjobban teljesítő befektetése volt. 2009/10-ben gyakorlatilag semmiből indulva trilló dolláros értékre nőtt 2025-re. Mindezt állami támogatás nélkül, sőt, sok esetben hatalmas ellenszélben, erős állami ellenállással szemben érte el. Egy kriptovaluta tartalék létrehozása apolitikus eszközből a kormány játékszerévé tenné a bitcoint, amely a washingtoni politikai ciklusoknak lenne kiszolgáltatva. A bitcoin közösség soha nem volt hajlandó a kormányhoz igazodni, és nem most kellene elkezdenie.
Az amerikaiakat a bitcoinosok ellen fordítaná
Az amerikaiak csupán egy kis hányada (körülbelül 5-20%-a) rendelkezik bitcoinnal, és még kevesebben birtokolnak egyéb kriptoeszközöket. Sok bitcoin-befektető rendkívül gazdaggá vált a múltbeli befektetéseiknek köszönhetően. Egy olyan időszakban, amikor az állami kiadásokat alapos vizsgálat alá vetik, az adófizetők pénzének – bármilyen mechanizmuson keresztül történő – felhasználása a bitcoin és más kriptoeszközök árfolyamának támogatására politikailag rendkívül népszerűtlen lenne. Biden javasolt hallgatói hitelamnesztiája hatalmas ellenállásba ütközött, pedig az 43 millió hitelfelvevőre vonatkozott volna. A bitcoinosok közössége ennél sokkal kisebb, és még kevésbé van rászorulva állami támogatásra. Egy ilyen politika csak felesleges társadalmi ellenállást generálna a kriptovaluta-közösséggel szemben.
Önérdekű lépésnek tűnik
Nem titok, hogy Trump, a kabinetje és a belső köre különböző kriptoeszközök tulajdonosa. Maga Trump is elindított vagy támogatott több projektet: egy NFT projektet az Ethereum hálózaton, több mémcoint a Solana platformon, valamint a World Liberty Financial nevű vállalkozást, amely számos kriptoeszközt tart.
Ami Trump részéről szükséges lenne, az egy ésszerű kriptovaluta-politika, és az eddigi pénzügyi vezetői kinevezései alapján úgy tűnik, hogy ezen az úton halad. Azonban, ha állami erőforrásokat használ arra, hogy közvetlenül növelje azoknak az eszközöknek az értékét, amelyeket ő és köre birtokol, az visszatetszést kelt. A legtöbb ember a kriptoiparban csupán tisztességes szabályokat kért az üzletmenethez, nem pedig azt, hogy az állam spekuláljon a piacon és gazdagítson egy szűk elitkört.
Trump kritikusa számára ez korrupciónak tűnhet. Emellett a Trump-féle pro-kripto szabályozásokat is inkább önérdekűnek tüntetheti fel, ami egy jövőbeni adminisztráció számára könnyű erkölcsi indoklást adhat minden eddigi előrelépés visszafordítására.
(Ez a cikk Nic Carter véleménycikke alapján készült. A cikkben szereplő állítások a szerző személyes álláspontját tükrözik. Nic Carter ismert kriptovaluta-szakértő, a Castle Island Ventures partnere és társalapítója, valamint népszerű bitcoin-elemző.)