8 milliárd dollárt ér a Coinbase a legfrissebb befektetési kör után

Az USA legnagyobb kezdőkre fókuszáló váltója a Coinbase az imént jelentett be egy újabb sikeres finanszírozási kört mely során 300 millió dollárt kalapozott össze a befektetőktől.

A keddi blogbejegyzés szerint az E finanszírozási kört a Tiger Global Management vezette és részt vett benne a Y Combinator Continuity, Wellington Management, Andreessen Horowitz és a Polychain befektetőcég is.

A saját számításuk szerint az újabb befektetési kör révén a váltó piaci értéke meghaladja a 8 milliárd dollárt ami a bejegyzés szerint  köszönhető a vállalat erős fókuszának a kriptopénzek és digitális eszközök mainstream elterjedésére.

A Coinbase a friss forrást nemzetközi terjeszkedésre és a váltói infrastruktúra fejlesztésre kívánja felhasználni.

A váltó egyben újfent megerősítette az ügyfeleit, hogy kész új digitális eszközök listázására ami akár több százat is jelenthet. A jövőben – áll a közleményben –  „lerakjuk az alapját annak, hogy több ezret támogassunk.”

A cég egyben több hasznos alkalmazás bevezetését is tervezi a kriptopénzeknek, mint például a frissen bevezetett USDC Circle stabilcoin támogatást és a Coinbase Wallet bevezetését.

A közleményben ez áll:

„Coinbase ahogy most, úgy a jövőben is kriptó először vállalat lesz. … Úgy tekintünk a Coinbase növekedésre mint megerősítés az ökoszisztéma jövőbeli méretbeli, befolyásbeli és hatásbeli növekedésére  — ami végül elvezet egy sokkal nyitottabb pénzügyi rendszerhez a világban.”

Az új körrel együtt összesen a Coinbase több mint fél milliárd dollárnyi friss tőkéhez jutott.

Múlt év augusztusában a D finanszírozási körben 100 millió dollárnyi tőkét gyűjtött és akkor az értékét az elemzők 1,6 milliárd dollárra becsülték. Akkor Institutional Venture Partners (IVP) volt a legnagyobb befektetőcég, amely olyan vállalatokban rendelkezik részesedéssel mint Dropbox és a Netflix.