A befektetők a BTC esése közben sem tétlenkednek – Íme a 3 érme, ami a következő bikafutam során kilőhet

A bitcoin közelmúltbeli esése vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Míg egyesek pánikba estek a helyzet láttán, addig mások nyereséges lehetőségekre bukkantak. Mialatt a piac a lehetséges jövőbeli emelkedést várja, a figyelem 3 érme felé fordul, amelyek jelentős növekedést ígérnek az elkövetkezendőkben. Az alábbiakban sorba vesszük, hogy mely digitális eszközök lehetnek a következő rali nagyágyúi.

Visszaszámlálás a BlastUP TGE-ig: Az utolsó esély, hogy fillérekért vásárold meg a $BLASTUP-ot

Ideje emlékeztetőt beállítani! A várva várt BlastUP tokengenerálási esemény (TGE) augusztus 7-én startol. A $BLASTUP token korai befetetői, akik a májusban véget ért előértékesítés során tokeneket halmoztak fel, türelmetlenül várják, hogy a birtokuk lévő eszközök legalább 40%-kal felértékelődjenek.

A BLASTUP token nagy növekedési potenciállal rendelkező kriptóként tündököl. Nagy hasznossággal büszkélkedhet a BlastUP-on, amely a Blast ökoszisztéma egyik kulcsponti komponense, és ami a kriptó startupok növekedésének és sikerének felgyorsítását hivatott elősegíteni. Miután az előértékesítés során nem kevesebb mint 8 millió dollárt gyűjtött össze, a BlastUP közel 20 000 $BLASTUP holderből álló közösséggel dicsekedhet. A BLASTUP tokenhez már csak úgy juthatsz hozzá az előértékesítési áron, ha megvásárolod a Blastbox V2-t.

>> Az utolsó esély, hogy a lehető legjobb áron vásárolj BLASTUP tokent! <<

A Blastbox egy egyedi loot box, amely 2 000 $BLASTUP tokent tartalmaz – a BlastUP Passhoz szükséges minimális mennyiséget. Emellett Booster pontokat, vagyis speciális tokeneket is tartalmaz, amelyeket a BlastUP a közösség támogatására használ.

Azok, akik legalább 10 BlastBoxot vásárolnak, még több kiváltságban részesülnek:

  • Részvétel a Tier 2 NFT sorsoláson.
  • Részvétel a token airdropokban
  • Tagság a BlastUP Club-ban

Már csak néhány nap van hátra a BlastBox értékesítésének végéig, így ez az utolsó lehetőséged, hogy előértékesítési áron csapj le a $BLASTUP tokenekre. Szakértők szerint a token értéke a TGE után akár 1000%-kal is megugorhat.

Vegyél BLASTUP tokeneket most és tiéd lehet a potenciális 1000%-os megtérülés!

Shiba Inu (SHIB) ármozgás: Potenciális növekedés a láthatáron a legutóbbi visszaesés ellenére

A Shiba Inu (SHIB) árfolyama 0,00001176 és 0,00001611 dollár között mozog. Az érme egy hét alatt közel 30%-ot esett, de ez a mélypont egy remek vásárlási lehetőség is lehet. Az elmúlt 10 nap egyszerű mozgóátlaga (SMA) 0,00001198 dolláron áll, ami egy kicsivel a jelenlegi árszint felett van. Az ellenállási szintek 0,00001888 és 0,00002324 dollárnál vannak, ami akár 40%-os potenciális emelkedésre utalhat. A 32 körüli Relatív Erősség Index (RSI) azt jelzi, hogy a SHIB közelít a túladott állapothoz, ami szintén egy lehetséges fellendülést jelez elő. A közelmúltbeli veszteségek ellenére a SHIB az elmúlt hat hónapban több mint 30%-ot erősödött, így minden esély adott a nagy visszatéréshez.

A Dogecoin állja a sarat a piaci zűrzavar közepette is: Bikás kilátásokkal kecsegtet

A Dogecoin, ami momentán 0,09 és 0,13 dollár között ingadozik, a közelmúltbeli csökkenő tendenciák ellenére ígéretes kilátásokkal rendelkezik. Az RSI és a Stochastic mutatók azt sugallják, hogy a túladott szintet súrolja, ami bikás lehetőséget teremthet. Mivel a BTC és az ETH az elmúlt napokban jókora mennyiséget vesztett az értékéből, a Dogecoin jelenlegi áresése magához csábíthatja a beruházókat. Ha az eszköz képes átlépni a 0,15 dolláros ellenállás szintet, a DOGE akár 30%-os emelkedést is produkálhat. Egy emelkedő trendnek hála akár még a 0,19 dolláros szintet is elérheti, ami 50%-os emelkedést is eredményezhet. Ez a mélypont tökéletes alkalom lehet az opportunista befektetők számára, hogy belépjenek a Dogecoin piacára.

Pepe (PEPE) áringadozás: Egymásnak estek a medvék és a bikák a kitörésért folytatott harcban

A Pepe (PEPE) a piaci volatilitás közepette 0,00000638 és 0,00001112 dollár között fluktuál. Miközben a bitcoin és az ethereum ára 24%-30%-ot esett, a PEPE ellenállónak bizonyult. A jelenlegi piaci helyzet jó belépési pont lehet a befektetők számára. A PEPE RSI értéke alacsony, 25,26, ami arra utal, hogy túladott és készen állhat a visszapattanásra. Ha a bikás trend átveszi a vezetést, a PEPE a 0,00001413 dolláros ellenállási szint felé emelkedhet, ami körülbelül 125%-os emelkedés lenne az aktuális árfolyamához képest. Viszont ha a medvés hangulat tart ki, az érme tesztelheti a legközelebbi támogatási szintet 0,00000465 dollárnál. Az elkövetkező napok számos izgalmat tartogathatnak azok számára, akik nyomon követik a mémérme előrehaladását.

Összegzés

Rövid távon a SHIB, a DOGE és a PEPE kevesebb potenciállal rendelkezik. Ugyanakkor, a BlastUP gyümölcsöző lehetőségként tűnik ki a kriptoszektorban. Stabil koncepcióval és egyre csak gyarapodó közösséggel rendelkezik, amelynek támogatása tovább táplálhatja a növekedését. A BLASTUP token magas hasznossággal és számos előnnyel büszkélkedhet és megnyerő lehet azok számára, akik továbbra is keresik a következő nagy dobást a kriptopiacon.

Weboldal: https://blastup.io/

Twitter: https://twitter.com/Blastup_io

Discord: https://discord.gg/5Kc3nDhqVW

Telegram: https://t.me/blastup_io

***Figyelem! Fenti írásunk egy sajtóközlemény. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***