A legnagyobb amerikai felügyeleti hatóság elnöke szerint a BTC és az ETH is árucikk

Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (Commodity Futures Trading Commission – CFTC) feladata az Egyesült Államokban az árutőzsdei és pénzügyi határidős ügyletek és opciók értékesítésével kapcsolatos felügyeleti tevékenysége. Ez a szerv felel a tiszta versenyért és a határidős valamint opciós piacok átláthatóságáért. Ezért is nevezhető jelentős győzelemnek a kriptovaluták számára, hogy a CFTC elnöke szerint a Bitcoin és az Ethereum hivatalosan is árucikknek minősül. A bejelentés a digitális árukkal foglalkozó szenátusi bizottság meghallgatásán történt.

A CFTC és a SEC teljesen más álláspontot képvisel a kriptókkal kapcsolatban

A meghallgatás során Rostin Behnam, a CFTC elnöke megerősítette, hogy egy illinois-i bíróság a BTC-t és az ETH-t digitális árucikknek nyilvánította az árutőzsdei törvény értelmében. Ez pedig szerinte egybevág a CFTC álláspontjával, és ellentétben áll Gary Gensler SEC-elnök korábbi kijelentéseivel. Gensler szerint csak a Bitcoin számít árunak, a legtöbb más tokent pedig értékpapírként kellene szabályozni. Ez utóbbi meggyőződése olyan vállalatokkal szembeni jogi fellépésekhez vezetett, mint a Binance, a Coinbase, a Ripple és az Uniswap Labs. Sherrod Brown szenátor rákérdezett az elnöknél, hogy mit tanult a CFTC a korábbi kriptocsalásokból. Behnam elismerte, hogy a Bitcoin és a digitális eszközök a hagyományos eszközökhöz képest eltérő megközelítést igényelnek a kiberbiztonság és a felügyelet terén.

Cory Booker szenátor aggodalmakat vetett fel a piaci visszaélésekkel kapcsolatban, és hangsúlyozta a SEC és a CFTC szerepét e kérdések kezelésében. A CFTC végrehajtási ügyeinek közel fele kriptovalutával kapcsolatos és Behnam elismerte, hogy kihívást jelent a célzott finanszírozás és a joghatóság hiánya miatt. Booker hangsúlyozta, hogy gyors szabályozási intézkedésekre van szükség a kriptopiacon a további pénzügyi veszteségek megelőzése érdekében. Roger Marshall szenátor arról beszélt, hogy a SEC és a CFTC közötti konfliktus van jelenleg a digitális eszközök szabályozásával kapcsolatban. Marshall azt javasolta, hogy a CFTC foglalkozzon a digitális eszközök teljes szabályozásával, amit Behnam a CFTC szakértelmére hivatkozva támogatott. Ez a váltás ésszerűsítené a kriptorendszer szabályozását, és jól is jönne a szektornak, tekintve Behnam kriptopárti álláspontját.

A Milken Institute májusi globális konferenciáján Behnam kiemelte a szabályozási keretek és az átláthatóság szükségességét a kriptok világában. Azt is valószínűsítette, hogy még gyakoribb joghatósági lépések várhatóak, ahogy egyre növekszik a digitális eszközök iránti érdeklődés. Tommy Tuberville szenátor aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai adóhatóság a nyereségességtől függetlenül megadóztatja a BTC-bányászokat. Behnam erre úgy reagált, hogy korlátozott ismeretei vannak a kérdésben, ezért Tuberville további utánajárást szorgalmazott. Behnam egyik fontos konkluziója még az volt, hogy a SEC és a CFTC között komoly koordinációra lenne még szükség. Ettől függetlenül a CFTC elnök megnyilatkozásai egyértelműen eredményt jelentenek a kriptopiac számára. És rávilágítanak, hogy mekkora átláthatlanság uralkodik az (amerikai) szabályozói térben a kriptókhoz kapcsolódóan.